A hullarablók elfoglalták az Indexet és rögtön cinikus üzenetet küldtek a régi újságíróknak

Lötyög rajtuk a kabát, de az arcuk máris hatalmas.

Megváltozott az Index.hu impresszuma kedden: miután augusztus végével lejárt a régi dolgozók felmondási ideje, elkezdték feltölteni az új stáb fotóit.

A főszerkesztő az a Szombathy Pál lett, aki a nyáron egyetértőleg osztotta meg Orbán Viktor ünnepi beszédét a Facebookján. (További vad idézetek tőle >>ITT<<.)

Főszerkesztő-helyettes lett Balogh Ákos Gergely, a Fidesz második generációjának egyik legfontosabb szervezőembere, az orbanviktor.hu honlap 2010-2014 közötti üzemeltetője, fideszes propagandaoldalak korábbi munkatársa.

Sztankóczy András vezető szerkesztő, Kitzinger Szonja főszerkesztő-helyettes, Fekete-Szalóky Zoltán pedig hírigazgató lett.

Munkát kapott a fideszesített Indexnél

  • Szalai Szabolcs, az LMP ifjúsági szervezetének korábbi elnökségi tagja, a jovotv.hu nevű, az LMP pártalapítványa által finanszírozott LMP-s hírszájt korábbi dolgozója,
  • vagy éppen az ex-mandineres Hercsel Adél, aki pár éve egy fiatal lányokat prostituáló magyarországi stricioldal tulajdonosával készített promóciós interjút, nemrég pedig Erdős Virág íróval szemben követett el etikátlanságot az nlc.hu-n. (Erről bővebben >>ITT<<.) Hercsel egy távozó indexes közlése szerint már korábban is szeretett volna a portálnál dolgozni, de akkor nem felelt meg a követelményeknek.

Íme az új Index impresszuma szeptember elsejei állapot szerint:

(Néhány dolgozó, így Haász János, Tóth-Szenesi Attila, Szabó Zoltán és Pintér Mónika még a régi csapatból maradt ott rövid időre, hogy segítse az átállást. Hercsel Adél egyelőre nem szerepel az impresszumban, de több mai cikket már ő jegyzett.)

A teljes impresszumot >>ITT TUDOD<< végigböngészni.

Az új indexesek rögtön egy cinikus üzenetet küldtek a távozó újságíróknak: szolgálati közleménynek nevezett keddi cikkükben azt írják:

„Bár nem akartuk, 2020. szeptember 1-én új fejezet kezdődött az Index életében, miután felmondott a korábban itt dolgozók többsége.

Nagyon sajnáljuk, szerintünk rosszul döntöttek, ám miután hiába kértük őket, nem maradt más lehetőségünk, mint megköszönni nekik a munkájukat.”

.

Kapcsolódó cikkeink:

Nem vicc: Az Anettka-tévé sztárja is az Indexhez igazolt

.

Kiakadt Hercsel Adél etikátlan húzásán a neves magyar író

.

Dezső András üzent Szombathy Pálnak: “Soha nem fogom elfelejteni, hogy asszisztáltál az Index kiheréléséhez”

.

Íme néhány idézet az Index Zrt. új vezérigazgatójától, Szombathy Páltól

.

 

Valódi Hírek