Íme néhány idézet az Index Zrt. új vezérigazgatójától, Szombathy Páltól

Szerinte Áder János egy „szimpatikus, értelmes ember”, Gyurcsány viszont egy „reformkommunista szektavezér”.

A nap híre, hogy menesztették pozíciójából az Index.hu főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot.

Dull egy mai állománygyűlésről kiszivárgott videón elmondta azt is: „egy nagyon méltányos összeget” ajánlottak fel neki, ha „közös megegyezéssel” (értsd: önként) lemond és tartja a száját, ő azonban ezt nem fogadta el, így végül egyoldalúan menesztették.

A kirúgott főszerkesztő mellett ma közös közleményben álltak ki az Index újságírói, zsarolást emlegetve.

Szintén a mai nap híre, hogy Dull menesztésével egyidőben Bodolai László, az Indexet kiadó alapítvány kuratóriumi elnöke kinevezte Szombathy Pált az Index Zrt. vezérigazgatói posztjára.

Szombathy korábban a Magyar Hírlap főszerkesztője volt, jelenleg a Digi Sport műsorvezetője, viszonylag ismert jobboldali publicista, közszereplő.

A Nyugati Fény most tőle gyűjtött össze néhány idézetet, hogy lássuk: mire számíthatunk a jövőben.

Szombathy Pál, az Index Zrt. új vezérigazgatója

„Áder János szimpatikus, értelmes ember, akiben megvan a lehetőség az autonóm elnöki szerepfelfogásra – is. Hát keresse is meg magában: avval tenne jót a magyar politikai közösségnek.”

(Új Szó, 2012)

„A magyarországi politikai folklór torgyánizmushoz hasonló mókás jelensége az óriásit bukó korábbi miniszterelnök, az MSZP-t szakadékba vezénylő, aztán a romhalmazzá vált szocpártból kipattanó Gyurcsány.

Túlságosan hangos ez az ember, kevéssé számolt el közelmúltbéli politikai hibáival, mellélövéseivel, mintha nem akarná megérteni méretes felelősségét pártja lezüllésében, az ország közerkölcsi mércéinek rombolásában.”

(Új Szó, 2012)

„Bajnai lényege mai ismereteink alapján: csak a héja Medgyessy, a magja azonban Gyurcsány. Kívülről Megyó, belülről Fletó. (..)

Bajnai azért is jó, mert Gyurcsányt ciki már vállalni, még azoknak is, akik baráti újságok hasábjain vallottak/írtak neki/hozzá szerelemfélórákat éveken át. Bajnai tehát a higgadt Gyurcsány, a semleges ph-értékű Ferenc a balliberális értelmiség fejében.”

(Új Szó, 2012)

„2010, 2014, 2018: kétféle választási rendszerben harmadszor bukik meg ez az ellenzék, semmit sem tanulva és fejlődve – nem jött be a baloldal csak a korrupcióra alapozott véghajrája, nem jött be a sértett oligarcha által megporcukrozott Jobbik stratégiája.

A magyar választók jelentős részének vannak bajai a Fidesszel is, de jóval nagyobbak az ellenzék hiteltelen régi motorosaival. A régi baloldali szereplők nem léteznek Budapesten kívül, láthatóan nem értik Európát, a kontinens és a világ nagy kérdéseit, csak üres szlogeneket tudnak mondani róla.”

(Facebook, 2018)

„A főpolgármester-helyettesek száma 3-ról 5-re nőtt a Fidesz-érához képest: ilyen, amikor mindenkinek kell pozíciót juttatni, mellé természetesen öt szolgálati autót is a szerénységgel kampányolóknak.

A probléma az, hogy ez a városvezetői osztozkodás így többe kerül az adófizetőknek, mint eddig a Fidesz alatt, márpedig az ellenzéki összefogás éppen az ellenkezőjét ígérte.

Megérkeztek a régi csibészek a fővárosi tulajdonú cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági pozícióiba, s rögvest megemelkedtek a tagsági díjazások is; márpedig az ellenzéki összefogás a közpénz takarékosabb felhasználását ígérte.”

(Facebook, 2019)

Szombathy Pál egy Facebook-posztjában „reformkommunista szektavezérnek” nevezte Gyurcsány Ferencet, majd pár nappal később egyetértőleg osztotta meg Orbán Viktor ünnepi beszédét:

„Azzal a Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal és Szlovéniával, amely büszke nemzeti mivoltára, örömmel építjük a…

Közzétette: Szombathy Pál – 2020. június 7., vasárnap

.

 

Valódi Hírek