Korábbi LMP-propagandista és volt Mandiner-szerző is a fideszesített Indexhez igazol

Újabb nevek szivárogtak ki.

Sokáig találgatta a közvélemény, hogy miután a Fidesz bedarálási kísérletének ellenállva az Index teljes stábja lelkiismereti okokból felmondott, lesznek-e olyan moral insanity-k a szakmában, akik elvállalják a hullarabló szerepét.

Az egy nap után visszalépő Tevan Imrét leszámítva sokáig úgy tűnt: nem akad ember, akinek ilyen előzmények után lenne bőr az arcán elfoglalni a távozni kényszerülő indexesek székét, asztalát.

Aztán kedden kiderült, hogy a portál új főszerkesztője az Orbán Viktor ünnepi beszédét a Facebookján egyetértőleg posztoló Szombathy Pál lesz.

(Ő az, akit az ex-indexes Tóta W. Árpád egyszerűen “hiéna-meztelencsiga hibridnek” titulált).

Most pedig újabb nevek szivárogtak ki: a media1.hu médiapiaci szaklap információi szerint a fideszesített Indexhez igazol:

Szalai Szabolcs (balra) és Hercsel Adél (jobbra) / montázs: Nyugati Fény

Szalai Szabolcs, az LMP ifjúsági szervezetének volt elnökségi tagja, aki egyúttal az LMP pártalapítványa által finanszírozott LMP-propagandaoldal, a jovotv.hu munkatársa is volt

– illetve Hercsel Adél, a Mandiner, a HVG és az nlc.hu korábbi szerzője, aki pár éve emberi jogi körökben azzal verte ki a biztosítékot, hogy egy fiatal lányokat prostituáló magyarországi stricioldal tulajdonosával készített promóciós interjút.

A Hercsel Adél leigazolásáról szóló hír alatt az egyik távozó indexes újságíró elárulta azt is: Hercsel már korábban is szeretett volna az Indexnél dolgozni, de akkor nem felelt meg az elvárásoknak.

.

Kapcsolódó cikkünk:

Eldőlt: Az Orbán-rajongó Szombathy Pál lesz az Index új főszerkesztője

.