Most érkezett: Hatalmas blama, Orbán elvesztette a SPAR-pert a bíróságon

Nem marasztalta el a bíróság a SPAR-vezérigazgató szavairól beszámoló lapokat.

Kedden tárgyalta másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla azt a pert, amelyet Orbán Viktor indított az Index és a Klubrádió ellen.

A Media1.hu helyszínen lévő tudósítója szerint a tárgyaláson a miniszterelnök nem jelent meg, egy ügyvédet küldött maga helyett, míg az alperesek szintén ügyvédjeiket küldték el a tárgyalásra.

Mindkét per azért indult hónapokkal ezelőtt, mert ezen médiumok is idézték Hans Reisch, a SPAR vezérigazgatójának nyilatkozatát, aki azt állította, „Orbán Viktor már kérte a a kereskedelmi multitól: engedje meg rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatba”.

Orbán Viktor és Tiborcz István, a miniszterelnök veje is azt állítják, ilyen nem történt.

Elsőfokon már korábban elbukta Orbán

Korábban az Index elsőfokon már nyert, de az ítéletet megfellebbezte a kormányfő, így került az ügy most a Fővárosi Ítélőtáblára. A Klubrádió elsőfokon vesztett a Fővárosi Törvényszéken májusban, ezért abban az ügyben ők fellebbeztek jogorvoslatért, mivel úgy vélték, a sajtószabadságukhoz fűződő jogaikat korlátozta a törvényszéki ítéletet.

Most a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta a Klubrádióval kapcsolatos korábbi ítéletet, és megállapította, hogy az elsőfokon eljáró bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a Klubrádió hibázott. Végül nem kell tehát helyreigazítást közölnie a Klubrádiónak, továbbá nem nekik, hanem Orbánnak kell kifizetnie az első és a másodfokú perköltséget is.

Az Index esetében a bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, másodjára is igazat adva a portálnak.

Orbánnak perköltséget is fizetnie kell

Orbán Viktort arra kötelezte a bíróság, hogy fizessen meg a Klubrádió Zrt.-nek 75 ezer forint perköltséget, míg az Index.hu esetében 150 ezer forint plusz áfa perköltséget. A miniszterelnöknek kell megfizetnie továbbá a bírósági fellebbezési illetéket a két ügyben.

A bíróság szerint mindkét médium jogszerűen szemlézte le az osztrák lapban megjelent állításokat. A bíróság szerint ugyan tényállítások is voltak a Spar vezérigazgatójának szavaiban, de mivel egy külföldi laptól átvett, közérdeklődésre számot tartó, közszereplőt érintő sajtószemléről volt szó, a médiaszolgáltató dolga mindössze az volt, hogy az elhangzottakról korrekten tudósítson, a sajtószabadsághoz fűződő joguk és kötelességük volt ezt megtenni. A médiumok ráadásul megjelentették a kormányfő állítását is.

Az Index és a Klubrádió ügyében született másodfokú ítéletek jogerősek, de azok ellen felülvizsgálati kérelem nyújtható be a Kúriára.

Valódi Hírek