Megfutamodott a kritika elől az Index-hullarabló Hercsel Adél: Letörölte a Facebook-oldalát

Mutatjuk, milyen kommenteket kapott, miután kiderült, hogy elárulja a saját kollégáit.

Egyre több név szivárog ki azon moral insanity-k közül, akik úgy döntöttek, hogy jó pénzért elfoglalják a lelkiismereti okokból távozni kényszerült indexesek székeit és asztalait az óbudai irodaházban.

A héten kiderült, hogy a szeptembertől az Orbán-rajongó Szombathy Pál vezetése alatt fideszesedő portálhoz igazol:

  • Balogh Ákos Gergely, a budapesti Fidelitas korábbi alelnöke, az orbanviktor.hu honlap 2010-2014 közötti üzemeletetője
  • Szalai Szabolcs, az LMP ifjúsági szervezetének korábbi elnökségi tagja, aki az LMP pártalapítványa által finanszírozott LMP-propagandaoldal, a jovotv.hu munkatársa is volt
  • illetve Hercsel Adél, a Mandiner korábbi szerzője, aki pár éve egy fiatal lányokat prostituáló magyarországi stricioldal tulajdonosával készített promóciós interjút, néhány napja pedig Erdős Virág költő-íróval szemben követett el elképesztő etikátlanságot. (Erről bővebben >>ITT ÍRTUNK<<.) Hercsel egy távozó indexes közlése szerint már korábban is szeretett volna a portálnál dolgozni, de akkor nem felelt meg a követelményeknek.

Miután a hír napvilágot látott, Hercsel Adél közszereplői Facebook-oldalán megjelentek azok a kritikus hangok, amelyek bírálták Hercsel minden emberi-szakmai szolidaritást nélkülöző, kizárólag a saját remélt anyagi érdekeit szolgáló lépését.

Hercsel Adél a Facebookon régóta nevezetes arról, hogy minden ellenvéleményt töröl, azok megfogalmazóit pedig letiltja, most azonban még radikálisabb lépésre szánta el magát: egyszerűen letörölte (vagy inaktiválta) a közszereplői oldalát.

Mivel számítottunk tőle hasonló lépésre, még az oldal törlése előtt képernyőmentést készítettünk azokról az olvasói bírálatokról, amelyeket oda írtak neki a követői.

Íme:

.

Kapcsolódó cikkünk:

Az Index-hullarabló pofátlan üzenetet küldött az őt kritizálóknak

.

Valódi Hírek