Ezek a kormány tervei: a szóvivőre bízták, hogy lenyomja a torkunkon

Orbán Viktor magát ünnepli, szerinte jó döntéseket hoztak.

A koronavírus-járvány elleni védekezés eddig sikeres volt, de a járványveszély nem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget – mondta a kormányszóvivő a közösségi oldalán közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón.

Szentkirályi Alexandra azt mondta: a kormány és a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs időben és jó intézkedéseket hozott.

A kormányszóvivő beszélt arról is: a következő nemzeti konzultáció,

ami amúgy milliárdokba kerül,

a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szól majd. Például lesz benne olyan kérdés, hogy milyen intézkedések maradjanak érvényben, milyen újak legyenek, miként kezeljék a válságot – mondta.

Hogy aztán ebből mit tartanak be,

az persze tőlük függ.

A vásárlási idősávot hamarosan feloldhatják, mondta, de egyelőre érvényben marad.

A hiteltörlesztési moratórium december 31-ig hatályban marad, de időközben bárki kérheti a hitelfizetés folytatását.

Szentkirályi Alexandra megerősítette, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitották határaikat egymás állampolgárai számára 48 órát meg nem haladó tartózkodás esetén.

Várhatóan július elsejéig marad az ingyenes parkolás, és a veszélyhelyzet lejártát követően nem kell pótolniuk az elsősegély-vizsgát azoknak, akik a felmentés alatt megkapták a jogosítványukat.

https://www.facebook.com/alexandraszentkiralyi.gov/videos/584376922268568/

Valódi Hírek