Durvul a kampány: Bilincsbe verték Czeglédy Csaba alkalmazottját is

Tiborcz, Matolcsy és Rogán továbbra is szabadlábon.

Újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el harminc napra a Szegedi Járásbíróság a Czeglédy-ügyben csütörtökön.

A férfi ellen – akit a pénzügyőrök kedden vettek őrizetbe – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult nyomozás.

MTI-fotó

Czeglédy Csabát azzal gyanúsítják, hogy társaival bűnszervezetben, üzletszerűen adót és járulékot csaltak el.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott.

Czeglédyt március 1-jén kiengedték az előzetesből, akkor az első útja Kálmán Olgához vezetett a HírTV-be, ahol elmondta:

fogva tartása alatt megpróbálták rávenni, hogy valljon Gyurcsány ellen, hogy kiengedjék a börtönből.

A drámai videót itt tudod megnézni.

Az eset után Czeglédyt újra előzetesbe helyezték. “Ez a jogállamiság eltiprása” – mondta, mielőtt elvezették a tárgyalást követően.

Hogy miért kellett a választások előtt leszedni a tábláról a baloldali ügyvédet, arról Sebestyén Eszter itt írt bővebben:

Sebestyén Eszter: Ezért kellett leszedni Czeglédy Csabát a választások előtt

Kapcsolódó cikkünk:

Botrány: Czeglédy Csabát megpróbálták rávenni, hogy valljon Gyurcsány ellen, hogy kiengedjék a börtönből (+videó!)

 

Valódi Hírek