Rendkívüli: Sokkoló dolgok derültek ki a Budapesti Javítóintézet letartóztatott kegyetlen bűnözőiről

Prostituáltként futtatták a nehéz sorsú lányokat.

Emberkereskedelem gyanúja miatt letartóztatták a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és egy munkatársát

Beszámoltunk róla, hogy a Demokratikus Koalíció arra hívta fel a figyelmet, hogy sajtóhírek szerint emberkereskedelem és más bűncselekmények gyanújával letartóztatták a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és egy munkatársát.

Rónai Sándor jelezte, az információik szerint egyikük kitüntetésben részesülhetett a fideszes vezetésű Dunakeszi önkormányzatától. Az ellenzéki politikus emlékeztetett, a városvezetés korábban kitüntetésében részesítette a művészeti iskola igazgatóját, akit jogerősen elítéltek, amiért egy zenekari próbán felpofozta az egyik tanárnőt (!).

Megrázó részleteket osztott meg a fővárosi javítóintézet letartóztatott párjáról a Rendészeti Államtitkárság

A gyanú szerint először pártfogolt, majd

prostituáltként futtatott két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt

egy javítóintézet igazgatója és beosztottjaként dolgozó élettársa – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a Rendészeti Államtitkárság.

A testükkel kellett pénzt keresniük

Papíron a javítóintézetben vállaltak munkát, de

valójában a testükkel kellett pénzt keresniük (!)

– áll a közleményben.

Tájékoztatásuk szerint az 57 éves férfi irányított, a 32 éves nő egyezkedett az online felületeken kínált sze*hirdetésekre jelentkezőkkel. Az áldozatok szolgálatatásaiért kapott pénzt a nő „kezelte”.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai

elfogták a párost.

Közölték, hogy az azóta letartóztatott párral szemben megalapozott a gyanú emberkereskedelem, kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel való visszaélés bűntette miatt.

(Rendészeti Államtitkárság/Facebook)

(Címlapkép: illusztráció)

Kapcsolódó:

DK: Kitüntethette a Fidesz a Budapesti Javítóintézet emberkereskedelemmel vádolt vezetőjét?

Valódi Hírek