Kiderült: Félmilliárd (!) forintot kaptak a CÖF-ös futóbolondok az államtól

Eddig csak találgatni lehetett, vajon hány százmillióval kedveskedett az állami MVM a Bayer Zsolttal, Stefka Istvánnal, Kerényi Imrével és más hibbantakkal békemenetelő CÖF-nek, most azonban van egy rész-megfejtés.

Valamivel több, mint 500 millióval.

De ez csak a 2016-os adat.

A számot az Átlátszó rángatta ki az energiacégből, közadatigénylés keretében, miután, mint megírtuk, a HVG hiába faggatta őket.

A hivatalos válasz így szól:

(…) „az MVM Zrt. 2016-ban támogatta a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt. Társaságunk 508 millió Ft támogatást adott az Alapítványnak, amely felhasználásának határideje: 2017. november 20.

Megjegyzendő, hogy a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

közhasznú tevékenységet lát el.

Így az Alapítványt támogató cégek a támogatást adóalap-csökkentésre használhatják fel.”

Az Átlátszó, ugyancsak közadatigényléssel szeretné kiszedni CÖF-ből azt is, vajon az állami energiacégen kívül még milyen csatornákon került közpénz hozzájuk. Azt kérték az alapítványuktól, hogy küldjék el a 2010 óta jogi személyektől (cégek, intézmények, egyesületek) kapott támogatások listáját.

Választ egyelőre nem kaptak.

 

Valódi Hírek