„Azért rúgtak ki, mert megmondtam a véleményemet” – Kifakadt az Orbán-kormányra a jobboldali olimpikon

Kemény jobboldali kritikust szerzett magának az Orbán-kormány Kovács Tamás személyében.

A mesteredző, korábbi világbajnok és kétszeres bronzérmes olimpikon a Lánchíd Rádióban a tíz körmükről leszedi a kormánypárti politikusokat.

„Ebben a ciklusában az Orbán-kormány letért az útról – mondta. Szerinte a kommunizmus alatt sem csinálták meg a sporttal, amit most a Fidesz művel:

„Teljesen ráült a politika a magyar sportra. Ilyen még a kommunista rendszerben sem volt.

Beestek elvtársak, de más nem történt, amihez képest most a Fidesz megszállta a sportvezetői posztokat” – mondta. (Csak két példa: Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester a Magyar Kézilabda Szövetség, Németh Szilárd rezsigladiátor pedig a Magyar Birkózó Szövetség elnöke.)

Kovács szerint a sport megszállása „elképzelhetetlenül rossz” lépés. A magyar sport a rengeteg jó szakember miatt van az élvonalban, most viszont a sporthoz nem értő emberek kezdték el irányítani.

Ezek a politikusok – vetette közbe a műsorvezető –, azzal kampányoltak, hogy a jó pártember jó finanszírozást jelent egy sportágnak, de Kovács szerint ez hamis érv. A sportra fordított pénz az emberek befizetett adójából származik. „Ha ezt mondják,

akkor miért rendezünk választásokat?

A sportági szövetségek eddig önállóan működtek” – kommunistázta le burkoltan újra a Fideszt.

Kép forrása: nyugat.hu

A mesteredzőnek az sem tetszett, hogy az Orbán-kormány nem volt hajlandó a párbeszédre az olimpia rendezése ügyében. „Megtehették volna, hogy becsúsztatnak még egy lapot a borítékba a nemzeti konzultáció kérdései mellé” – jegyezte meg.

Kovács amúgy a Fidesz régi híve, saját bevallása szerint 1994 óta mindig a jelenlegi kormánypártra szavazott. A műsorvezető ennek kapcsán felvetette, hogy az Orbán-kormányból igazán senki nem cáfolta G. Fodor Gábor hírhedt kijelentését, hogy

a polgári értékrend csak egy politikai termék.

„Értékrend mellett kell elköteleznie magát az embernek, nem pártok mellett. Ezért szólaltam meg” – szögezte le ennek kapcsán Kovács, aki nem is érti, milyen érték van még ebben az országban.

27 éve lehet lopni. Milliárdokat süllyesztenek el, a kisemberre viszont lesújt a NAV, ha tartozik.

Szerinte a kritikák miatt nem szabad megsértődni, Magyarországon viszont rendszerint hatalmas a felháborodás.

„Azért rúgtak ki, mert megmondtam a véleményemet”

– mesélte, hogy 2012-ben miért állították fel a a magyar női és férfi kardvívó-válogatott szövetségi kapitányi székéből mindössze egy hónappal a londoni olimpia kezdete előtt.

Kovács nemrég a nemzeti konzultáció kapcsán írt egy nyílt levelet Orbán Viktornak, amelyre a miniszterelnök válaszolt is. Levélében a mesteredző többek között azt írja, a kommunista rendszer uszításai jutnak az eszébe a EU vagy Soros György elleni kormányzati hisztériáról.

Valódi Hírek