A Gulyás Mártont elítélő bíró 2010-ben még arról írt, hogy a garázdaság büntetése fölött eljárt az idő

Ahogy azt mindenki tudja, Hornyák Szabolcs bíró garázdaságért is elítélte a Sándor palotát vízfestékkel megdobó Gulyás Márton és Varga Gergő aktivistákat.

Hornyák Szabolcs bíró. fotó: Németh Dániel / Magyar Narancs

Az azonban csak most derült ki, hogy a nevezett bíró 2010-es PhD-disszertációjában még arról írt, hogy a garázdaság büntetése fölött eljárt az idő.

Hornyák 2010-es dolgozatából az Átlátszó.hu közölt részleteket. Íme:

„A >>közösség nyugalma<< megfoghatatlan, túlontúl absztrakt kategória, egy olyan fikció, amelynek további fenntartása csak egyetlen indokkal igazolható: ha a büntetőjogot valóban eszköznek tekintjük az állampolgárok helyes irányú nevelésére. Ettől pedig a magunk részéről már a korábbiakban határozottan elzárkóztunk.” (168.o.)

„Határozott álláspontunk, hogy

a garázdaság, mint bűncselekmény felett eljárt az idő. (…)

A garázdaság tehát olyan cselekmény, amelyet nem szükséges büntetőjogi büntetéssel fenyegetni. A társadalmi együttélést zavaró súlyosabb megnyilvánulások azonban érdemelhetnek szankciót – erre a szabálysértési jog megfelelő kereteket biztosíthat.” (177.o.)

Csodálatos öngól. Hornyák Szabolcs felköpött és aláállt.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek