Új szövetséget alapítottak a Fodor Gáborban csalódott liberálisok

Új civil közösségbe tömörülnek azok a liberálisok, akik csalódtak a Fodor Gábor vezette, nulla százalékos Magyar Liberális Pártban, annak kettős játékaiban, vezetési stílusában, sikertelenségében.

A Liberális Szövetség weboldalán azt írják Fodorékról:

„nehéz tudomásul venni, hogy a párt körül fagyos lett a levegő. Ajánlatot tettek a demokrata ellenzéki pártoknak új, előválasztási alternatíva kidolgozására, elfeledve a tényt, hogy éppen demokrata ellenzéki deficitjük miatt kerültek politikai karanténba”

A Liberális Szövetség számára ezt az ajánlatot – mint írják – „olvasni is borzalmas volt”.

„Ez valójában egy tagság nélküli párt elkeseredett, komolyan nem vehető ajánlata.”

– áll a közösség honlapján.

„Szembe megy azzal az ellenzéki trenddel, hogy a választók minél szélesebb körét be kellene vonni már a jelöltállítási folyamatba is. Ehelyett csak a saját politikai túlélésük köszönt vissza.”

– írják Fodorékról.

A Liberális Szövetség honlapján önmagukat úgy határozzák meg:

„A Liberális szövetség ilyen formában nem egy párt, hanem egy nyitott közösség mindazok számára, akik elveivel egyetértenek.

Célunk, hogy hívjunk minden szabad gondolkodású és világnézetű honfitársunkat egy közös útra egy közös cél érdekében, amely így hangzik:

Liberális és demokratikus Magyarországot!”

Valódi Hírek