A Fidesz most buktatta le önmagát: Súlyos döntésre készülnek Orbánék

Összejátszanak.

A Telex információi szerint a házbizottság kedd délelőttre összehívott zárt ülésén a Fidesz támogatta, hogy az Országgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésen megkezdjék a vitát a Mi Hazánk Mozgalom múlt héten benyújtott törvényjavaslatáról, amellyel

fél évvel az 2024-es önkormányzati választás előtt átírnák a szabályokat Budapesten.

A kormánypárt a szélsőjobbos segédcsapatán keresztül visszaállítaná a tisztán listás választási rendszert a fővárosban, amit a Fidesz 2014-ben – ugyancsak pár hónappal a választás előtt – szüntetett meg.

Orbán Viktorék akkor is, most is az aktuális érdekeik szerint csavargatják a törvényeket, és

így próbálják befolyásolni a végeredményt.

A javaslat értelmében a Fővárosi Közgyűlést a jövő júniusi önkormányzati választás után már nem a kerületi polgármesterek alkotnák, hanem tagjait listás választási rendszer alapján választanák meg a budapestiek. Az ötletet a korábban ellenzéki liberális, de mostanában a Fidesz szellemi holdudvarába visszatérő Fodor Gábor dobta be először, ezt karolta fel a Mi Hazánk.

Mivel igen jó esély van arra, hogy 2024-től még a jelenleginél és kevesebb kerületvezetője legyen a Fidesznek, valószínűleg így akarják elérni, hogy a kormánypárt frakciója nagyobb legyen.

Az Orbánék számára ideális az lenne, ha az így összeálló Fidesz-frakció nagyobb lenne, mint az ellenzéki pártoké együtt, így gúzsba kötnék – a bizonyára újraválasztott – Karácsony Gergely kezét, de a fővárosi viszonyokat ismerve erre még így is elég csekély az esély.

A főpolgármester ugyanakkor arra számít, nem az eredeti formában fogják elfogadni a javaslatot, és az még radikálisabb változást fog hozni.

„Ha valóban megszavazzák, akkor bekerül majd az is a törvénybe, hogy eltörlik a közvetlen főpolgármester-választást, és a főpolgármestert a közgyűlés választja.

Szerintem erre megy ki igazából a játék,

és azért tologatja a Fidesz maga előtt a zsebnácijait és a felvásárolt exliberális Fodor Gábort, mert ők is tudják, hogy ez nagyon ciki.”

– mondta a tervezetről Karácsony a Telexnek adott interjúban, és szerinte pontosan látható, ki áll valójában az ötlet mögött.

„Elég komoly tétben mernék arra fogadni, hogy nem a Mi Hazánk-frakcióban kodifikálták a javaslatot. Láttam már ellenzéki törvénymódosítókat, és olyanokat is, amelyeket profi apparátus írt. Ez egy nagyon profi javaslat.

A magát nindzsaként beállító kormány valójában hihetetlenül gyáva,

még arra sem képes, hogy saját maga nyújtsa be a javaslatát”

Fővárosi listát az a párt állíthatna, amelynek legalább három kerületben van polgármesterjelöltje, vagy főpolgármester-jelöltet indít.

Valódi Hírek