Itt a vége? Méretes összefogással csavarhatják ki Orbánék kezéből az egyik legnagyobb aduászukat

Ez ütős!

Az Európai Unió-s intézmények működési rendjének megváltoztatását célzó javaslatot nyújt be öt jelentős szerepet betöltő európai parlamenti képviselő. A kiszivárgott, 116 oldalas tervezet szerint a legismertebb Orbán-kritikus, köztük a holland liberális frakcióvezető, Guy Verhofstadt mellett a jelenlegi parlamenti ciklusban ismertté vált Daniel Freund is részt vett a törvényjavaslat megfogalmazásában. Érdekesség, hogy a sokáig Orbán-szövetséges, azonban

az ukrajnai háború kapcsán a Fidesszel összetűzésbe kerülő lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság egyik politikusa,

Jacek Saryusz-Wolski is a javaslat benyújtói között szerepel.

A törvénytervezet szerint a jelenlegi, tagállami vétókat lehetővé tevő szavazási rendszert többségivel váltanák fel, így

gátat szabva

annak, hogy egyes politikusok, így a vétót előszeretettel alkalmazó Orbán-kormány megakadályozza valamilyen uniós törvény elfogadását. A védelmi rendszer kérdéseiben, az adózásban, illetve a külpolitikai kérdésekben így elég lenne a tagállamok több mint felének egyetértése, szemben a teljes konszenzussal.

A tervezet benyújtói jelentősen növelnék az Európai Parlament súlyát a döntéshozatalban. Ugyan brüsszeli források szerint csekély az esélye annak, hogy a törvénytervezetet a jelen formában elfogadják, a több politikai család által kezdeményezett módosítás rámutat arra, hogy

nagy az igény a mostani törvénykezés megváltoztatására.

(politico.com/mfor.hu)

Valódi Hírek