Most derült ki: A Kanári-szigetekre, Dubajba, Las Vegasba és Panamába is repültek a honvédség luxusgépei

A legdrágább út 28,6 millióba került.

A Magyar Honvédség nem hajlandó elárulni a részletes adatokat arról, hogy melyik állami vezetőt hova utaztatták a “nem kormánygép” repülőgépekkel, csak egy összesített listát adtak ki a hvg.hu-nak.

A lap meg is magyarázza, miért „nem kormánygépek” ezek: nem elsődlegesen ez a feladatuk, ehhez képest összesen 80 helyszínre utaztattak velük állami vezetőket 2018. július 6. és 2019. október 18. között.

A repülőgépek egy-egy állami vezetővel a fedélzeten bejárták már a fél világot, és nem egyszer olyan városokba is elmentek, amelyek nincsenek túl messze a magyar határtól. Bécs mellett ilyen többek között Pozsony, vagy éppen Arad.

Persze lehet, hogy nem a budapesti reptérről indult a gép, hanem máshonnan, és onnan ejtették útba Pozsonyt, de ezt nem tudjuk, mivel a honvédség nem árulta el a részleteket.

Azt elmondták viszont, hogy ki utazott az Airbus A319 és Dassault Falcon 7X típusú gépekkel:

  • Áder János államfő,
  • Orbán Viktor miniszterelnök,
  • Benkő Tibor honvédelmi miniszter,
  • Pintér Sándor belügyminiszter,
  • Szijjártó Péter külügyminiszter,
  • illetve Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

A célállomások között van többek között Abu-Dhabi, Moszkva, Luxemburg, Marosvásárhely, Párizs, Peking, Róma, Panamaváros, Sharm el Sheikh, Szentpétervár, Washington és Praia is, amely a Zöld-foki Köztársasághoz tartozik.

A repülőgépek általános útjairól ma reggel az Átlátszó is közölt egy cikket.

A lap a Kanári-szigeteket, Las Vegast, Dubajt, Máltát és Panamát emelte ki saját anyagában, mint érdekes úti célt.

Az Átlátszó által említett Kanári-szigetekhez tartozó Fuerteventura nem szerepel a honvédség által a hvg.hu-nak kiadott listán, ahogy Las Vegas és Málta sem. Dubaj és Panamaváros viszont igen.

A mai Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt közölte: Dubajban egy cyber-együttműködésről szóló tárgyaláson vettek részt a honvédek, az Egyesült Államokban fegyverbeszerzésekről egyeztettek.

A listát innen töltheted le.

A honvédség elküldte azt is, hogy mekkora volt a küldöttségek száma és a szállítások költsége. Mint írták, a létszám és a költség eltért, a létszám 2-120 fő, a költség pedig utazásonként

1,2 – 28,6 millió forint

között alakult.

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez – közölte az ellenzéki párt.

Vadai Ágnes közölte:

„Tudni akarjuk, hogy milyen célból jártak a honvédség gépei egzotikus helyszíneken, kaszinóvárosokban és adóparadicsomokban, és hogy ezeken az utakon kik voltak az utaslistán!

A DK szerint a magyaroknak joguk van tudni, hogy mire használja a miniszterelnök és luxuskormánya a közpénzből vett gépeket.

A DK tudni akarja, hogy milyen honvédségi célokat szolgáltak ezek az utak!

Csak remélni tudjuk, hogy a fideszesek nem stratégiai fontosságú kokainhegyek elpusztítására, közpénz jellegét elvesztett közpénzek elkaszinózására és nemzetközi offshore-paradicsomokban való befektetésére használták a gépeket.”

(Átlátszó / hvg.hu / dkp.hu)

 

Valódi Hírek