Mi lesz ebből? Magyarországra jött vizsgálódni az EU Katonai Bizottságának elnöke

Több téma is terítékre került.

Magyarországon egyeztetett az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke csütörtökön. A Honvédelmi Minisztérium budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a látogatás a magyar EU-elnökség katonai programja nyitányának tekinthető.

A magyar vezérkari főnök kijelentette, támogatni kell az EU törekvéseit

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a magyar EU-elnökség katonai prioritásait ismertetve közölte:

támogatni kell az EU Stratégiai Iránytű programot

a válságmenedzsment, a katonai képességek és a védelmi ipar fejlesztése terén.

Elmondta: Magyarország és a Magyar Honvédség számára továbbra is kiemelt helyen szerepel a Nyugat-Balkán helyzete, a magyar szerepvállalás hűen tükrözi ezt. Idén az EUFOR Althea művelet történetében először magyar parancsnok irányítja az EU balkáni katonai misszióját.

Kiderült, Magyarország részt vesz az új harccsoport létrehozásában

A vezérkari főnök fontosnak nevezte az európai gyors reagálású erők fejlesztését, megerősítette, hogy Magyarország részt vesz az új koncepció alapján 2025-ig felálló első európai harccsoport létrehozásában.

A védelmi iparról azt mondta,

a magyar EU-elnökség támogatni fogja az európai védelmi technológiai és ipari alapokat.

„A magyar védelmi ipar ennek integráns részét képezi”

– tette hozzá.

Közölte, Magyarország kész cselekedni, „amennyiben a helyzet úgy kívánja”

Magyarország támogatja azt az informális dokumentumot, amelyet Ausztria, Németország, Belgium és Hollandia írt alá, és amelynek célja, hogy a Nyugat-Balkánt „még inkább európai uniós fókuszba helyezze”, akár – fogalmazott – az EU gyorsreagálási képességének esetleges jövőbeli bevetésével,

„amennyiben a helyzet úgy kívánja”.

„Az EU stratégiai autonómiáját nemcsak az EU harccsoportjaihoz való hozzájárulással támogatjuk. A 2016-ban indított Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal elkötelezett, ütőképes nemzeti haderőt építünk”

– magyarázta a vezérezredes.

Azt is mondta: októberben vendégül látják az EU vezérkari főnökeit, akiknek az EU Integrated Resolve gyakorlat részeként felajánlott, éleslövészettel egybekötött Brave Warrior gyakorlat során bemutatják a magyar védelmi erők képességeit, hangsúlyozva ezen kiképzési rendezvények megkerülhetetlen szerepét a válságkezelési döntéshozatal javításában és az interoperabilitás (együttműködő képesség – a szerk.) előmozdításában.

Közös biztonság- és védelempolitikai kérdésekről egyeztettek

Robert Brieger vezérezredes – akinek a látogatása egybeesik a magyar EU elnökségre való felkészüléssel – elmondta, magyarországi látogatásának célja az együttműködés megerősítése, valamint a

közös biztonság- és védelempolitika szempontjából kulcsfontosságú kérdések megvitatása.

„Az a helyzet, amely jelenleg fennáll Ukrajnában és a Vörös-tenger vidékén, mindenképpen személyes találkozót igényel, amely során lehetőségem volt megvitatni az aktuális és sürgős geopolitikai biztonsági és védelmi prioritásokat az EU keretein belül. Megragadtam az alkalmat, hogy ismételten kifejezzem az uniós intézmények köszönetét Magyarországnak az EU műveleteiben való kiemelkedő részvételét”

– mondta.

A vezérezredes hozzátette: a következő tíz évre vonatkozóan az EU katonai célkitűzése, hogy megvalósítható elemekkel és megújult ambíciókkal növelje azon képességeket, hogy hiteles biztonsági szolgáltatóként léphessen fel a tagállamok és regionális partnereink nagyobb hasznára.

Brieger vezérezredes magyarországi látogatása során Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel is találkozott.

(MTI)

Valódi Hírek