Megszólalt Botka: Szerinte a Fidesz vadászik rá, “a fejét akarják”

Pedig tavaly még egymást méltatták Orbánnal.

Nagyinterjút készített Botka Lászlóval a holnap megjelenő HVG, amelyben a szegedi polgármester mártírként beszél önmagáról.

Emlékezetes: a szocialista politikusnak korábban az volt a “mesterterve”, hogy kiszorítsa a politikából az egyik legmarkánsabb ellenzéki pártot, a DK-t, és helyette tető alá hozzon egy MSZP-LMP összefogást.

Ez a “zseniális” ötlet akkor nem jött be.

Emlékezetes az is: Botka önjelöltségének 9 hónapja alatt egyszer sem volt hajlandó találkozni és az együttműködésről tárgyalni Gyurcsány Ferenccel, miközben feltűnő szívélyességgel fogadta Orbán Viktort Szegeden, akivel kölcsönösen méltatták egymást.

Ehhez képest Botka most a Fidesz áldozataként láttatja önmagát, és azt álltja: “a NER a fejét akarja”.

Botka az interjúban azt állítja: néhány hónapja bement hozzá egy fideszes képviselő, akitől “egyértelmű figyelmeztetést kapott”.

Botka a Fidesz támadását sejti amögött is, hogy Lázár János egy interjúban a Szeviép-ügyre és a VIP-parkolóbérlet botrányra azt mondta:

“Botka puhasága és tétovasága ahhoz vezetett, hogy szervezett bűnözői körök vették át Szeged irányítását.”

(további részletek a holnapi HVG-ben).