Dobrev Klára: A vita demokratikus kötelessége minden politikusnak, aki az emberek felhatalmazását kéri (+videó)

Dobrev Klára az Orbán Viktor teremtette politikai kultúra kapcsán tartott sajtótájékoztatót.

Május 8-ig, szerdáig összesen 5 EP-listavezetői vitafelkérést kapott Dobrev Klára, aki az összesre igent mondott. Mint azt szerdai sajtótájékoztatóján mondta, ott lesz a Partizán, az RTL, az ATV, a Blikk, és a Szabadság Körei vitáján is.

Kapcsolódó: Dobrev Klára két vitára is igent mondott: Magyar Péter máris megfutamodott

A DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője úgy hiszi, ez természetes. Az EP-listavezetőknek demokratikus vitákban kellene megmutatniuk, hogy mit gondolnak a világról, hogy milyen értékrendet vallanak magukénak, valamint hogy miként képzelik el az ország jövőjét – hangsúlyozta Dobrev Klára.

Hozzátette, hogy a vita végső soron erről szól: az életünkről, a mindennapjainkról, a jövőnkről.

Ez nem egy valóságshow

A politika nem cirkusz, valóságshownak sem tekinthető. Az az emberek mindennapi valóságáról szóló legfontosabb döntés. Éppen ezért a vita demokratikus kötelessége minden politikusnak, aki az emberek felhatalmazását kéri – mutatott rá az árnyék-miniszterelnök.

Mint mondta, a már említett vitafelkérésekre sem Deutsch Tamás fideszes EP-listavezető, sem Magyar Péter nem jelzett vissza.

Pedig jó lenne tudni, miért gondolják, hogy a jogállamiság uniós betartása helytelen és sérti a magyar szuverenitást. Azt is jó lenne tudni, miért vélekednek úgy, hogy Ukrajna Oroszország általi lerohanásáért az Egyesült Államok a felelős. Jó lenne tudni, hogy miért nem akarnak erősebb Európát, azaz miért nem akarják, hogy

Európa felelősséget vállaljon közvetlenül az emberek béréért, nyugdíjáért,

vagyis az európai emberek hétköznapi életéért – jegyezte meg a DK politikusa.

Lenne miről vitatkozni – vélekedett Dobrev Klára, hangsúlyozva, hogy a jelek szerint a magyar jobboldal nem érti a vita fontosságát. Nem elég egyoldalúan kinyilatkoztatni, nem lehet kordonok, vagy éppen rajongók mögé bújni a vita elől. Nem szabad szándékosan lehetetlen feltételeket támasztani a vita kapcsán, hogy azokra hivatkozva lehessen azt megúszni – emelte ki a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője.

Persze, jó lenne a köztévé élő adásában vitázni. Ám aki nem egy kő alatt élt az elmúlt 14 évben, az pontosan tudja, hogy

nem lehet Rogán Antal kezébe adni a demokratikus vita sorsát,

mert akkor az soha nem jön létre – mutatott rá Dobrev Klára.

Hozzáfűzte, az RTL vagy például a Partizán sokkal több emberhez eljut, mint a közmédia.

Kapcsolódó: Dobrev Klára: Ott leszek az RTL által kezdeményezett vitán is!

Mint azt a sajtótájékoztatóján leszögezte: egy demokrata nem fél a véleményektől, valamint nem fosztja meg az embereket attól, hogy a legjobb döntést hozhassák meg a szavazófülkékben. A demokratikus vitának ugyanis mindig a választók a legnagyobb nyertesei – fogalmazott, arra kérve az összes listavezetőt, hogy gondolja át:

„valóban az orbáni politikai kultúrát akarja-e folytatni, vagy kész tenni egy lépést egy szabad, demokratikus, európai Magyarország felé?”

Dobrev Klára hozzátette,

ő felkészült, ott lesz minden EP-listavezetői vitán.

Kapcsolódó: Újabb EP-listavezetői vitafelkérést fogadott el Dobrev Klára

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Kapcsolódó:

Dobrev Klára: Ott leszek a Blikk EP-listavezetői vitáján is!

Valódi Hírek