Döbbenetes videó: Vidnyánszky Attila toporzékolva, káromkodva balhézott a riporterrel az utcán

Elvesztette önuralmát a direktor. Az Udvaros Dorottyát kirúgó Vidnyánszky Attilának most Kulka Jánossal gyűlt meg a baja a riporteren kívül.

Vidnyánszky Attilát szerette volna megszólaltatni az RTL, ugyanis többször is keresték már kérdéseikkel, ám azokra a Nemzeti Színház főigazgatója nem óhajtott válaszolni. A csatorna ezért döntött úgy, hogy inkább személyesen kérdezik a direktort, aki ennek azonban láthatóan nagyon nem örült.

„Ennek a csatornának joga nincsen kérdezni!

Olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét, maga személyesen is, ön is”

– kiabálta a riporternek az idegességtől reszketve Vidnyánszky Attila, aki most is figyelmen kívül hagyta a kérdéseket.

A direktor mutogatni kezdett a riporternek és azt hajtogatta, hogy:

„Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este”.

Egyébként a csatorna azért kereste Nemzeti vezetőjét, mert úgy tudják, nem hívta fel és gratulált Kulka Jánosnak, amikor a Nemzet Színészének választották. Jelezték, a direktor ezzel egy 24 éves hagyományt szakított meg, hiszen egészen eddig az volt a bevett gyakorlat, hogy a Nemzeti Színház mindenkori igazgatója értesíti a cím új birtokosát.

Jordán Tamás azt mondta, Kulka Jánosnak Molnár Piroska szólt, mert

Vidnyánszky Attila nem akarta felhívni, inkább megkérte erre a művésznőt.

Videó:

Kapcsolódó:

Videóval: Szívszorító vallomást tett a Nemzetiből távozó Udvaros Dorottya

Legendás fotóval gratulált az Országos Mentőszolgálat Kulka János kitüntetéséhez

Valódi Hírek