Milliárdos cégeket bízott a gyerekeire Mészáros Lőrinc

A felcsúti Aranyember a családjára testálta a tőzsdén jegyzett Opimus csoport vezetését a cég mai közgyűlésén.

Az igazgatóság elnöke lánya, Mészáros Beatrix lett, másik lánya, Ágnes az igazgatóság tagja. A céget a mai napig vezető Hudek Csabának be kell érnie a „stratégiai munkavállalói” státusszal.

Mészárosék nem csak az Opimus vezetésébe kerültek be, hanem a Konzumba is, ahová szintén az év elején vásárolta be magát a felcsúti polgármester. A szintén a tőzsdén jegyzett – a Hunguest hotelei után nemrég a Balatontouristot is megvásárló – társaság igazgatótanácsába Mészáros mindhárom gyermekét beválasztották.

Mészáros Lőrinc gyerekei: ifj. Mészáros Lőrinc, Mészáros Ágnes és Mészáros Beatrix. Fotó forrása:: feol.hu

Míg a Konzum az utóbbi hetekben Magyarország legnagyobb turisztikai vállalkozásává nőtte ki magát, az Opimus leginkább lapportfoliójával vált ismertté: az Opimus Press vásárolta meg a Mediaworksot, amely néhány héttel korábban függesztette fel a Népszabadság kiadását, azt megelőzően pedig 8 megyei lapja mellé még négyet szerzett meg.

A Mészáros-gyerekek a jelek szerint mindannyian örökölték édesapjuk üzleti tehetségét. Mint megírtuk, ők építik például a Nemzeti Lovardát, és két iskola felújítását is rájuk merték bízni, ott 3-3 milliárd forintból gazdálkodhatnak e derék sarjak.

(HVG nyomán)

Valódi Hírek