Tízezrek tüntettek Orbán elmebaja ellen, évek óta nem volt ekkora demonstráció

Több tízezer ember demonstrált ma délután a CEU megmaradásáért.

A rég nem látott méretű tömeg ezúttal azért verődött össze, hogy meggyőzze Áder Jánost: ne írja alá a törvényt, amellyel az kontrollt vesztett Fidesz-KDNP kinyírhatja Európa egyik legjobb egyetemét.

A tömegrendezvény a Fidesz-kormányzás számos alkalommal átadott szimbólumától, a Várkert bazártól indult öt óra körül, majd a

“ne írd alá Áder János ” rigmust skandálva

átvonult a Lánchídon, és a parlament elé vonult. A beszámolók szerint

70-80 ezer ember biztosan összejött.

Fotó forrása: Hír Tv

A felvonulók, akik között olvasónk Sólyom László korábbi köztársasági elnököt is felfedezte, a Kossuth tér minden négyzetcentiméterét beborították, ami Rákay Filip olvasatában minimum kétmillió ember jelenlétét feltételezi, de persze ez nem az az olvasat.

A szervezők 19:20 körül bejelentették,  hogy a tüntetés véget ért, de “az ellenállás soha nem fog”. Ugyanis

szerdán a Hősök terén fél hattól folytatják

– tudatták.

Itt egy remek drónvideó, amelyen látszik, mekkora tömeg is gyűlt össze:

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

(Címlapkép: Bakró-Nagy Ferenc / Index)