A gazdag családok kitömése helyett a rabszolgatörvény eltörlését, a kisgyerekes családok kilakoltatásának leállítását és a családi pótlék emelését követelik.
dk

Gyurcsány Ferenc a DK elnöke
DK (Demokratikus koalíció)
A Demokratikus Koalíció (röviden DK) 2011-ben alakult szociálliberális, Európa-párti magyarországi párt. A Magyar Szocialista Pártból (MSZP) Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezetésével távozó politikusok, illetve az őket körülvevő szellemi holdudvar hozták létre. Magát nyugatos, polgári balközépként határozza meg.
Politikai céljait A Köztársaság Kiáltványa írás és a Merjünk hazafiak lenni! című politikai elemzés foglalja össze. (Forrás: Wikipedia)
Íme a legfrissebb hírek:
Most jelentették be: Hatalmas kampánynyitót tart Dobrev Klára a Kongresszusi Központban
Várnak mindenkit szeretettel.
Eldőlt: Orbánék felépítik a tizedik határon túli fociakadémiát – Gréczy: Ez már nyílt hazaárulás! (+videó)
Ezért kell a magyaroknak Európa legmagasabb, 27 százalékos áfáját fizetniük.
Dobrev Klára borította a bilit: Elképzelhetetlen nagyságú pénzmozgások történnek Magyarországon (+videó)
Már az Európai Parlament is felfigyelt rá.
Varjuék tovább bombázzák Orbánékat, hogy ismerjék el rendes munkaviszonynak az otthonápolást
Stadionok és mexikói templomépítések helyett.
Gyurcsány drámai videóban mutatta be az elmúlt 15 év küzdelmeit
Harc a Fidesz-maffiával, a közönnyel, és olykor a saját oldal árulóival is.
Dobrev Klára figyelmeztet: Orbán készen áll, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból! (+videó)
Ha hagyjuk.
„Európa ajtót mutatott Orbánnak!” – Így reagáltak az ellenzéki pártok a Fidesz felfüggesztésére (+videó)
„Nagy mellénynek hatalmas zakó lett a vége.”
Feljelentést tesz a DK a Matolcsy-család bedöntött bankja miatt (+videó)
Szinte az egész família ott bankolt.
„Orbán Viktor már nem csak a vizelő kutya, hanem a rohadt alma is a Néppártban”
Visszatért az ellenzék a Parlamentbe.
Így szívatna meg 80 ezer budapestit a Fidesz, ugorhat a béremelés is (NYF-videó)
1400 család közvetlenül is érintett lehet.
Kimondta a bíróság: Hazudott a TV2 Varju Lászlóról, helyreigazítást kell közölniük
Az év legviccesebb helyreigazítását kell közölnie a fideszes rágalomcsatornának.
Élő közvetítés a DK ünnepi rendezvényéről, Gyurcsány is felszólal (+videó)
Kapcsoljuk a helyszínt!
Rendőri intézkedés alá vonták a DK szóvivőjét, aki Orbán ablaka alatt tiltakozott (+videó)
Tiltakozgatunk, tiltakozgatunk?
Gyurcsány felszólította az összes EP-képviselőt: Ne támogassák Manfred Webert, ha lepaktál a Fidesszel (+videó)
Tisztázó levelet küldött az Európai Parlament összes képviselőjének és frakciójának.
Gyurcsány Ferenc: A nő nem szolgálatra, hanem egyenrangú életre született (+videó)
Videóval köszöntötte a nőket a DK elnöke.
Dobrev Klára ütős választ küldött a HVG aljas lejárató cikkére
Nem hagyta szó nélkül.
„Először azokon kell segíteni, akik már élnek!” – Gyurcsány meghirdette a DK családvédelmi programját (+videó)
A gyerekvállaláshoz béke kell, Orbán pedig 2010 óta háborúban áll mindenkivel.
Dobrev Klára fantasztikus kisfilmben magyarázza el, amiről Orbánék hallgatnak (+videó)
Ezt a 3 percet mindenkinek látnia kellene, aki szavazni akar májusban!
Több százezer család nem kapta meg pénteken a nyomorúságos családi pótlékot – Magyarázatot követel a DK (+videó)
A nyugdíjasok után most a kisgyermekes családokkal szórakoznak.
Kemény kezdés: Dobrev Klára bemutatta a 3 legfontosabb pontját (+videó)
Megtartotta első sajtótájékoztatóját a DK európai listavezetője.
Mit kerestek az ellenzéki politikusok Márki-Zay Péterék zászlóbontásán? És mit találtak? (NYF-videó)
Megalkult a Mindenki Magyarországa Mozgalom, a kulcsszó: összefogás.
Gyurcsány Ferenc: Felkészültünk a támadásokra Klára indulása miatt
Külön írásban reagált az ex-miniszterelnök arra, hogy felesége politikai pályába kezd.
Rendkívüli hír: Dobrev Klára fogja vezetni a DK európai listáját (+videó)
Politikusi pályára lép a korábbi first lady.
Gyurcsány frappáns videóban reagált a Fidesz véres szájú hazaárulózására
Precíz.