Mire készül Orbán? Újabb operatív törzs létrehozásáról döntött

Jobb megelőzni a bajt.

Orbán Viktor kedden bejelentette, hogy a kormány kedden újabb operatív törzset hozott létre, ezúttal az aszályvédelem koordinálására.

Nem árt felkészülni az aszályra

A kormányfő a Facebookra feltett videójában elmondta: minden tudományos és szakmai elemzés szerint

Magyarország idén is aszályos év elé néz, ezért van szükség az előzetes felkészülésre.

Bár jelenleg éppen esik az eső, rögtön számba is vették a rendelkezésre álló eszközöket és lehetőségeket, amelyekkel az idei évben el lehet majd hárítani az aszály következményeit, és mérsékelni lehet majd a károkat.

Orbán minden gazdát arra kért, hogy működjön együtt,

hogy „a földeken is sikeres évet zárhassunk”.

Nem új keletű a jelenség

„Az aszály nem újdonság Magyarországon”

– mondta. Ez így igaz, pláne, ha az elmúlt évtizedre gondolunk.

2022-ben különösen súlyos aszály sújtotta Magyarországot, azon belül is főleg az Alföldet.

A DK elnöke már szeptemberben javaslatot tett az aszály orvoslására

Beszámoltunk arról, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke már a szeptemberi hatalmas árvízzel kapcsolatban is felhívta a figyelmet arra, hogy miközben az ország az árvíz ellen küzd, az ország egyes részein óriási aszály van, így megfelelő vízgazdálkodásra lenne szükség.

Ennek érdekében konkrét javaslatot tett. Egy korábbi, jól működő megoldás alapján „új Vásárhelyi-tervet” javasolt, ami

csatornák és új víztározók megépítését jelenti.

Ezzel egyidejűleg lehetne a lakosság vagyonát, városokat, településeket megóvni a hirtelen felbukkanó árvíztől, egyúttal biztosítható lenne a mezőgazdasági földterületek megfelelő öntözése.

(Orbán Viktor / Facebook)

Valódi Hírek