Fontos: Közleményt adott ki az állami hivatal a fertőző betegség miatt

Márciusban tetőzött a betegség, de azóta is jelentettek megbetegedéseket. Mutatjuk, mit tehetsz a megelőzésért.

Az éve elején tetőzött a fertőzések száma, de a

napokban is találtak hepatitis A-gyanús esetet.

Legutóbb egy XII. kerületi óvoda pedagógusát szállították kórházba. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) fokozott óvatosságra int mindenkit, és arról is tájékoztatást adott, hogyan előzhető meg a hepatitis A-fertőzés.

Továbbra is jelen van hazánkban a hepatitis A-fertőzés

Márciusban tetőzött, azóta csökkenő tendenciát mutat a hepatitis A megbetegedések száma, azonban

a fertőzés továbbra is jelen van hazánkban.

2025 első öt hónapjában hétszer annyi megbetegedést jelentettek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A legtöbb eset Budapesten, Pest és Komárom-Esztergom vármegyében fordult elő, de az ország minden részéből érkeztek jelentések. A betegség a 3- 59 év közötti korosztályokat közel azonos mértékben érintette – írta az NNGYK közleményében.

A csökkenő esetszám ellenére – több szomszédos országhoz hasonlóan (Ausztria, Szlovákia) – a fertőzés továbbra is jelen van hazánkban, ezért az NNGYK továbbra is arra kéri az egészségügyi szakembereket, hogy a betegek ellátásánál gondoljanak erre a lehetőségre. Emellett tájékoztassák őket a vírus terjedéséről és a megelőzés lehetőségeiről.

A lakosság nagy része fogékony a vírusra

A fejlődő országokban a hepatitis A vírus fertőzés gyermekbetegségnek számít, amit felnőtt korra szinte mindenki átvészel. Ezzel szemben a fejlett országokban viszonylag ritkán fordul elő,

a lakosság nagy része fogékony,

ezért időről időre a vírus járványos terjedése tapasztalható.

A vírus fertőzött személyek székletével, egy háztartásban élők között szoros kontaktus útján, közösségekben közös mosdóhasználattal terjed. Fertőzést okozhat széklettel szennyezett víz, jég, szennyezett vízzel locsolt, vagy szennyezett kézzel érintett étel is. Ritkább esetekben szexuális úton is átadható a vírus. A fertőzés gyakrabban fordul elő olyan helyeken, ahol rossz higiénés szokások vannak. Ott is, ahol nem biztosított a víz tisztítása és a megfelelő minőségű ivóvíz-ellátás.

A fertőzés megelőzhető

A fertőzés terjedésének kockázata alapos kézmosással és a felületeken (mosdók, illemhelyek, kilincsek, villanykapcsolók stb.) vírusellenes hatással rendelkező (virucid) fertőtlenítőszer alkalmazásával csökkenthető.

A megelőzés érdekében a fertőzés veszélyének kitett kockázati csoportokba tartozók esetén javasolt a gyógyszertári forgalomban vényre, térítés ellenében megvásárolható hepatitis A elleni védőoltás. A lakosság számára további fontos tudnivalók és megelőzési tanácsok itt érhetőek el.

Kapcsolódó:

Megszólalt a szakértő a magyarországi hepatitis A-járványról: Súlyosabb a helyzet, mint valaha

Ijesztő állapotba süllyedt a magyar egészségügy: Mutatjuk, melyik kórházakban a legsúlyosabb a válság

Valódi Hírek