Megjelent a törvény: Itt vannak a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról a tudnivalók

Pénzre nem lehet majd átváltani.

Miután a parlament szerdán megszavazta a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló szabályokat, a részletek meg is jelentek a Magyar Közlönyben.

Csak élelmiszer vásárlására fordítható az utalvány

A törvény szerint az utalványt csak hideg élelmiszer vásárlására lehet felhasználni.

Az élelmiszerek árusítói és az őstermelők kötelesek azt elfogadni, az utalvány pedig készpénzre nem váltható át.

Akinél ilyen utalvánnyal fizettek, az utána bármelyik banknál beválthatja számlapénzre vagy készpénzre.

A banknak pedig majd a Magyar Államkincstár (MÁK) utólagos elszámolással biztosítja erre a forrást.

A kibocsátás, felhasználás, beváltás és elszámolás költségeit a központi költségvetés állja. Az utalvány nem örökölhető.

Még nem tudni, meddig lehet majd beváltani az élelmiszer-utalványt

Ugyan korábban elhangzott, hogy 30 ezer forintot kapnak majd a nyugdíjasok, és az összeget december 31-ig lehet elkölteni.

A törvény azonban még csak felhatalmazást adott a kormánynak, hogy majd egy külön rendeletben állapítsa meg:

  • mekkora lesz az utalvány összege,
  • pontosan kik jogosultak rá,
  • hol lehet elfogadni,
  • miként kézbesítsék, és
  • meddig használhassák fel.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek