A parajdi sóbánya katasztrófája miatt nagy bajba kerültek a helyiek, akik most pánikszerűen próbálják eladni az ingatlanjaikat.
Parajdnak évente 600 ezer látogatója volt, a katasztrófát követően a helyiek már az ingatlanjaik értékesítésébe kezdtek.
Egyik napról a másikra omlott össze Székelyföld egyik nevezetessége, Parajd turisztikai élete. A helyiek és külföldiek körében is népszerű turisztikai központot, a parajdi sóbányát elöntötte a megáradt Korond-patak vize. Május elejére a katasztrófahelyzet miatt le kellett zárnia a hatóságoknak a bányát. A károk felbecsülhetetlenek, egyelőre megjósolhatatlan, hogy egyáltalán megmenthető-e az egyedülálló komplexum.
Reménytelenség uralja Parajd környékét
A közösségi médiában egyre több fotó bukkan fel a bajba került faluról. Ezek alapján az látszik, óriási változások történtek Parajdon.
Egy hirdetőtábla szerint a lángos 25-27 lejbe kerül, ez bő 2000 forintnak felel meg. A helyi vendéglátósok ugyanolyan bajba kerültek a katasztrófa nyomán, mint a szállásadók. A házakon és kerítéseken meg is jelentek a „De Vanzare” (eladó) táblák, sokan tehát nem bíznak a helyzet javulásában, hanem
otthagynák Parajdot.
Egyelőre valóban bizonytalan a sóbánya sorsa, kérdés, hogy vissza tudják-e állítani a korábbi állapotába.
Az Ehirdetés erdélyi portálon
jelenleg 29 eladó parajdi ingatlant találhatunk,
éppen június 18-án került ki a legfrissebb hirdetés. A panzióként működő épületért körülbelül 188,5 millió forintot kérnek.
A sóbánya tragédiáján felül biológiai katasztrófa is sújtja a környéket, a bányából kiszivattyúzott sós víz a Korond-patak sodrásával messzebbre is eljutott. A Kis-Küküllőben lényegében minden élőlény elpusztult a sószennyezés miatt.
Felbecsülhetetlen károkat okozott a természeti katasztrófa
Beszámoltunk róla, hogy a román állami tulajdonban lévő Salrom által működtetett parajdi sóbányába betört a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részlegét. Május 6-án zárta be a katasztrófavédelem a komplexumot, május 8-án pedig helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek.
Azóta Nicușor Dan román államfő is felkereste a parajdi közösséget. Azt ígérte, hogy a hatóságok nem hagyják magukra a bajba jutott embereket:
a bányászok és az idegenforgalomból élők kárpótlást kapnak.
A sóbányát pedig – a lehetőségek szerint – részben vagy egészben, de legalább az idegenforgalom számára megpróbálják megmenteni. a területen a kihirdetett vészhelyzetet meghosszabbították, a sószennyezés miatt ellehetetlenült a környék vízellátása, a magas sókoncentráció már Magyarországot is elérte.
(promotions.hu nyomán/László Zsurzs/ Facebook)
Kapcsolódó:
A román kormány figyelmeztetett: Magyarországot is eléri a parajdi sóbánya katasztrófája