Valószínűleg más helyszínt kell majd találni a sóbányászatra.
A geológus szerint Parajd helyett másik helyszínt kell keresni sóbányászat céljából
Unger Zoltán geológus arra hívta fel a figyelmet, hogy az Erdélyben lévő sóbányák évezredeken keresztül ontották magukból a fehér aranyat, amellyel országokat és gazdaságokat láttak el, mára azonban sok közülük elhagyatva, víz alatt vagy az összeomlás szélén áll. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) docense az InfoRádiónak elmondta, Parajddal kapcsolatban úgy véli,
a megmentés helyett sajnálatos módon másik helyszínt kell keresni sóbányászat céljából.
A só kitermelése – akárcsak más bányászati formák esetében – kezdetben a felszíni rétegekre korlátozódott. Ahogy a hozzáférhető készletek kimerültek, a tevékenység egyre mélyebbre tolódott. A só pedig nemcsak az élelmezés szempontjából lényeges, hanem ipari alapanyagként is fontos szerepet tölt be. A technológia fejlődésével azonban újabb kihívások jelentkeztek: a mélyebb rétegek elérése egyre gyakrabban hozta magával a felszíni vizek beáramlását, ami több alkalommal is súlyos balesetekhez vezetett.
Több hasonló eset is történt
Unger Zoltán hangsúlyozta, hogy a parajdi vízbetörés közel sem egyedülálló jelenség. Korábban például a nagyszebeni Vízaknán is történtek hasonló esetek, ahol jelenleg már számos felhagyott sós tó emlékeztet a korábbi bányászati tevékenységre. A közelmúltban például Marosújvár alatt is beszakadt egy sóbánya, ahol egy üzlethelyiség részben a mélybe zuhant.
Hasonló sorsra jutott az erdélyi Máramaros térségében található Aknaszlatina is, ahol a Tisza és mellékfolyóinak eróziós hatása végül oda vezetett, hogy ki kellett üríteni egyes lakóövezeteket, sőt, a bányászati múzeumot is be kellett zárni – idézte fel a szakember. Hozzátette, a föld alatti üregek – az úgynevezett sódolinák – egyre növekedtek, a környező vizek fokozatosan beáramlottak ezekbe az üregekbe, és idővel egy újfajta egyensúlyi állapot alakult ki. Ezt a folyamatot figyelhetjük meg napjainkban Parajdon is – ismertette a geológus.
„Azt várjuk, hogy az egyensúly milyen gyorsasággal fog kialakulni, mert véleményem szerint a sós vizet onnan nem biztos, hogy célszerű kiszivattyúzni, mert honnan oldja ki a patak vize a sót? A tartópillérekből, a mennyezetből és minden másból, mivel minden sóból van.
Meg fog roppanni ez a tartópillér, ha kevesebb só van benne,
és a fölötte lévő kőzet súlya azért nagy nyomást fejt ki”
– jelezte a szakember.
Nem garantálható a kockázatmentesség
A parajdi bánya jövőjéről Unger Zoltán elmondta, szerinte hosszú távon csak egy új, más helyszínen kialakított bánya nyújthat valódi biztonságot. Úgy véli, a jelenlegi adottságok mellett
nem garantálható a teljes kockázatmentesség.
Arra a kérdésre, hogy megelőzhetők-e az ehhez hasonló katasztrófák, a geológus világos választ adott: a víz kizárása az egyetlen járható út. Mint mondta, a só természetes állapotában csak akkor őrizhető meg stabilan, ha száraz marad. Ezért minden potenciális vízforrást el kell vezetni, különösen mélyművelésű bányáknál, ahol a vízbetörés fokozott veszélyt jelent. A parajdi bányánál szerencsére nem történt személyi sérülés, mivel a folyamat lassan zajlott, ám így is jelentős műszaki eszközök kerültek víz alá.
Hozzátette, hogy a megelőzésre többféle műszaki megoldás is létezik, például patakok elterelése vagy medrük kibetonozása. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a betonozás önmagában nem jelent biztos védelmet, mivel a talajvíz a burkolt meder alatt is utat találhat, ha nincsenek megfelelő víztelenítő kutak kialakítva.
Érdekességként megjegyezte, hogy éppen 150 évvel ezelőtt, ugyanezen a napon, szintén a déli órákban keletkezett a közeli Medve-tó is – szintén természetes folyamat következtében. Hogy ezúttal a klímaváltozásra, a hódokra vagy más tényezőkre fogják-e az eseményt, az már egy másik vita tárgya – jegyezte meg.
Kapcsolódó:
