Erre mit reagál Magyar Péter? Varga Ferenc nyílt levelet írt a Tisza Párt elnökének

Varga Ferenc nyílt levélben hívta meg Magyar Pétert Szentesre, hogy együtt nézzék meg a Dr. Bugyi István Kórházban uralkodó áldatlan állapotot.

Szerdán nyílt levélben invitálta meg Szentesre Magyar Pétert a DK országgyűlési képviselője, Varga Ferenc. A baloldali politikus arra kérte a Tisza Párt elnökét, hogy jöjjön el vele megnézni a Dr. Bugyi István Kórházban uralkodó áldatlan állapotot.

Varga Ferenc Facebook-bejegyzését a nyílt levéllel teljes terjedelmében közöljük:

„NYÍLT LEVÉL MAGYAR PÉTERNEK

Tisztelt Elnök úr!

Bár sok mindenben nem értünk egyet, örülök, hogy kiállt beszédében a szentesi Dr. Bugyi István Kórház mellett.

Valóban tarthatatlan az állapot, az elmúlt években sorra derültek ki botrányos osztálybezárások a munkámnak köszönhetően, amit mind-mind a lakosság tudta nélkül akartak megvalósítani. A szülészet bezárásával kezdődött az egész.

Jómagam is érintett vagyok, hiszem háromból két gyermekem itt született Szentesen, a harmadik kisfiam már Szegeden látta meg a napvilágot. A szülészet bezárása mindent elmond arról, hogy mit terveznek a kórházzal, olyan nincs, nem lehetséges, hogy egy 100-120 ezer ember ellátásáért felelős kórházban ne legyen szülészet!

Aztán persze nekünk, itt Szentes és környékén ezt akarják lenyomni a torkunkon. Ez a döntésük megesett, hogy tragédiákhoz vezetett. Ezért is döntöttem úgy tavaly októberben, hogy tüntetést szervezek a kórház mellett.

Aztán jött a fül-orr-gégészet bezárása, amikor azt mondták, hogy nem is zárták be az osztályt, pedig ott jártamkor videón rögzítettem, hogy ott bizony már semmi nincs.

A Fidesz kitalálta a beteg nélküli kórtermeket.

Amikor a gyermekosztályon örökbefogadásra váró néhány napos, néhány hónapos ártatlan babákat rejtegettek egy légtérben a beteg gyermekekkel, én voltam az első, aki ezt szóvá tette. Küzdöttem helyben és a Parlamentben is, nem volt olyan bizottsági ülés, ahol ne szembesítettem volna a kormányt a lelketlenségükkel.

Néhány hónapja az is kiderült, hogy elvitték a protézisműtéteket Szegedre. Na nem a fenntartó adott ki közleményt, amiben tájékoztatta az embereket, hanem én mentem el a kórházba, és tettem fel nyilvánosan kérdéseket. Aztán az is kiderült, hogy sokakat hátrány ért, mert Szentesen még idén év elején megműtötték volna, Szegeden pedig majd örülhet, ha ősszel sorra kerül.

Pár napja pedig lakossági megkereséseket kaptam és kiderült, hogy a Krónikus-belgyógyászaton 30-40 fokban fekszenek a magatehetetlen betegek, és még itt sincs a nyár. A Belügyminisztérium és a fenntartó SZTE is hallgat az ügyben két napja.

Bízom benne, hogy napokon belül megoldódik az ügy. Aztán jöhet a bezárt osztályok újranyitása. Én ezért dolgozom!

Örülnék neki, ha sűrűbben irányítaná Ön is a figyelmet a kórházunkra és annak a sorsára.

Mint bizonyára tudja, én a Demokratikus Koalíció politikusa vagyok, 2026-ban is a DK színeiben fogok elindulni az országgyűlési választáson.

Meggyőződésem, hogy ahogy a kormányváltáshoz is az orbáni világgal szemben álló jobb és baloldali erőkre is szükség van, úgy a Dr. Bugyi István Kórház ügyét is csak egy erős szövetséggel lehet megoldani, ezért is örülök különösen annak, hogy Ön is szót emelt a nyilvánosságban a kórház mellett.

A betegség nem válogat, lehet valaki DK-s, tiszás, vagy akár fideszes is, bármikor kórházba kerülhet, ezért ez egy közös ügy kell, hogy legyen.

Tisztelt Magyar Péter!

Bár a magam 31 évével, három év országos politizálással a hátam mögött én már óellenzékinek számítok az Ön szemében, mégis arra kérem, hogy jöjjön el velem a Dr. Bugyi István kórházba,

győzödjön meg a saját szemével az itt uralkodó állapotokról.

Mondja meg Ön, hogy mikor. Én ott leszek.

Takács Péter egészségügyi államtitkárt is meghívtam, hogy szembesítsem azzal, mit okoztak az elmúlt időszakban, de ő úgysem mer eljönni. Ellenben Ön, akivel közös a célunk, szerintem biztosan él a lehetőséggel.

Várom válaszát!

Tisztelettel,
Varga Ferenc”

Az eredeti bejegyzést itt lehet megtekinteni:

(Varga Ferenc/Facebook)

Valódi Hírek