Rónai Sándor: Miért nem fogják meg a gödi akkugyárat, és viszik el Felcsútra?

Rónai Sándor a gödi Samsung-gyárral kapcsolatban kérdezett a Parlamentben, felhívta a figyelmet a magzatkárosító anyag súlyos veszélyeire is.

Pest megyében nagyon aggódnak a helyiek gyermekeik egészségéért a gödi Samsung-gyár miatt.

„Aggódom a gyerekekért, azokért a családokért, akik olyan helyen kell éljenek Gödön, ahol az önök hibájából magzatkárosító anyag kerül a levegőbe. (…) Államtitkár úr, akkor miért nem fogja meg a gödi Samsung gyárat, és

viszi el Felcsútra, vagy viszi el Hatvanpusztára?”

– kérdezte Rónai Sándor a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője kedden interpellációjában a Parlamentben a kormány képviselőjét.

Súlyos környezeti problémákkal küzdenek a Gödön és környékén élők a Samsung gyár miatt

A DK képviselője elmondta, már csak azért is érthetetlen a kormány magatartása, mert az Alapörvény is rögzíti, hogy az embereknek joga van az egészséges környezethez és a felnövekvő generációk egészségéhez. Ennek ellenére szembesülnek minden nap a Gödön és a környékén élők azzal, hogy ez a jog csupán elmélet marad. A gödi Samsung gyár működése miatt ugyanis folyamatosan káros anyagok kerülnek a levegőbe és a talajba – hívta fel a figyelmet a súlyos problémára.

Egy kutatás során bebizonyosodott, hogy magzatkárosító anyag is került a környezetbe. Egy magát családbarátnak nevező kormány hogyan legyinthet egy ilyen szörnyű fenyegetésre? – kérdezte a képviselő.

A Samsung gyárral kapcsolatban nemcsak hogy nem lép a kormány, de még tovább terjeszkedhet is a kormány gazdasági érdekét szolgálva ahelyett, hogy az emberek egészsége lenne elsődleges szempont – fogalmazott Rónai Sándor.

A képviselő arról érdeklődött, mikor lép végre a kormány az ügyben és milyen intézkedéseket terveznek.

A kormány szerint minden rendben a gödi Samsung körül

Dr. Czepek Gábor miniszterhelyettes válaszában azt mondta, hogy Magyarországon a legszigorúbb a levegővédelmi szabályozás és a környezetvédelmi bírságot is megemelték, akár 2 milliárd forint is lehet. Azt állította, hogy minden cégtől elvárják, hogy betartsa a környezetvédelmi szabályokat.

Szerinte az akkumulátorgyártás az autóipar szükségszerű velejárója. A gödi Samsung-gyár 6 milliárd forintot fizet be helyben adókánt a miniszterhelyettes elmondása szerint.

Szerinte a képviselő által említett mérések nem hatósági mérések, és azt mondta, hogy a kormányhivatal mind a nikkelszennyezés mind a fekete füst ügyében vizsgálatot folytatott.

Elképesztő pénzeket öntöttek az akkugyártásba

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden egy lakossági fórumon lényegében beismerte:

1500 milliárd forintot költött el a kormány az akkumulátorgyárakra

A Magyar Akkumulátor Szövetség (HUBA) prognózisa szerint 2026-tól hat akkumulátorgyártó fog üzemelni Magyarországon, a gödi SAMSUNG SDI Magyarország Zrt. és az SK On Hungary Kft. komáromi és iváncsai üzemei mellett a debreceni CATL és az EVE Power Hungary Kft., valamint a nyíregyházi Hungary Sunwoda Kft. – írta az economix.hu.

A hozzáférhető engedélyezési dokumentációk és technológiai ismertetők segítségével a HUBA arra jutott elemzésében, hogy a hat cég összesen több mint

1 millió tonna engedélyezett gyártási kapacitással rendelkezik majd jövőre.

Ez 3,6-szor nagyobb, mint a 2023-as 275 ezer tonnás termelési kapacitás. amennyiben tehát minden a kormányzat várakozásai szerint alakul, a választások évében növekedhet az ipari kibocsátás. Közben a keletkező hulladékmennyiség 3,4-szeresére,

várhatóan 286 119 tonnára emelkedik.

Összedől az orbáni gazdaságpolitika hibásan megépített tartóoszlopa

Hiába a brutális mennyiségű pénz becsatornázása a hazai akkumulátorgyártásba február közepén brutális tény látott napvilágot: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján

egy év alatt 51 százalékkal esett vissza a hazai akkumulátorgyártás volumene.

Kapcsolódó:

Megtiltották a működést, mégsem állt le a rákkeltő anyagot kibocsájtó Pest megyei gyár

Szijjártó meghökkentő vallomása: Mindent elszúrt a kormány, brutális pénzeket öltek a hanyatló iparágba (+videó)

Valódi Hírek