Az önkormányzatok azt is megszabhatják, kik telepedhetnek le a településükön.
Megérkezett az új törvény: az Orbán-kormány korlátozza a szabad költözést Magyarországon
Két hét múlva, július 1-jén már életbe is lép az úgynevezett „településvédelmi törvény„, amely jelentős jogköröket ad az önkormányzatok kezébe a beköltözések szabályozására. A jogszabály lehetővé teszi számukra, hogy
- korlátozzák a letelepedést a település egészén vagy annak bizonyos részein.
- Az intézkedések közé tartozik továbbá az elővásárlási jog bevezetése,
- a lakcímbejelentés feltételekhez kötése,
- valamint „betelepülési adó” (sic!) kivetése az ingatlanvásárlókra.
Navracsics Tibor a beterjesztő
A törvényt az Országgyűlés június 11-én 141 igen és 41 nem szavazat mellett fogadta el. A javaslatot Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter terjesztette elő, és azt mesélte, mindez „a helyi közösségek identitásának védelmét célozza”. Az új szabályozás értelmében az önkormányzatok akár
azt is megszabhatják, hogy kik telepedhetnek le a településükön.
Az Index idézte az Alaptörvény tizenötödik módosítását, amelyben a helyi közösségek önazonossághoz való joga „alkotmányos védelem alá került”.
„Mindenkinek, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén, joga van a szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához. A tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog gyakorlása nem járhat Magyarország helyi közösségei önazonossághoz való alapvető jogának sérelmével.”
A törvény preambuluma úgy fogalmaz, hogy az önkormányzat „a helyi közösség önazonossághoz való jogának érvényesítéséhez
eszközöket kap ahhoz, hogy megvédje a helyi társadalmának életformáját, hagyományait, szokásait, rétegződését.”
Mint írták, a helyi önazonossághoz való jog alapján a közösség megakadályozhatja a lakosságszám nem kívánt növekedését, de felléphet a település „nem kívánt társadalmi fejlődési irányával” szemben. Helyi közügyként a települési közösségnek jogában áll meghatározni azt, hogy kik és milyen feltételekkel települhetnek be – tették hozzá.
A rendelet alapján a gyakorlatban az önkormányzatok az alábbi korlátozó intézkedésekre lesznek jogosultak:
- Elővásárlási jog: az ingatlan eladásakor elsőként (!) az önkormányzat, majd – amennyiben ő mégsem óhajtana élni ezzel – a környező ingatlan tulajdonosa vagy helyi lakos vásárolhatja meg az adott ingatlant.
- Lakcímlétesítés tilalma vagy feltételhez kötése: a betelepülő előzetes feltételnek feleljen meg, vagy „közösség javát szolgáló kötelezettséget” teljesítsen.
- Betelepülési adó: az önkormányzat a betelepülést adófizetési kötelezettséghez kötheti, amelynek szabályait a helyi adókról szóló törvény állapítja meg – sorolták.
Megjegyezték, hogy az állami támogatással ingatlant vásárlók azonban már
korlátozások nélkül költözhetnek be bármelyik településre.
Kapcsolódó:
Kiderült a stikli: Nagyon súlyos okból korlátozhatja a kormány a szabad költözés jogát
Elkészült az Orbán-kormány pokoli törvénye: Jön a betelepülési adó és más korlátozások
Ezt megint nem gondolták át: Navracsics húzása tömegeket sodorhatott kilátástalan helyzetbe