Rendkívüli fordulat az ukrajnai háborúban: Trump bejelentette, hogy mire készül Putyin

Válaszolnia KELL majd a repülőterek elleni támadásra – közölte Trump.

Vlagyimir Putyin választ fog adni az orosz repülőterek elleni támadásra – írta Donald Trump amerikai elnök a Truth Social nevű közösségi oldalán szerdán.

Telefonon tárgyalt egymással Putyin és Trump

„Éppen most fejeztem be telefonbeszélgetésemet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A beszélgetés nagyjából 1 óra 15 percig tartott. Tárgyaltunk az Oroszország földön lévő repülőgépei elleni ukrán támadásról és a két fél általi egyéb támadásokról.

Jó beszélgetés volt, de nem olyan, amely elvezetne az azonnali békéhez. Putyin elnök azt mondta, és elég határozottan, hogy

válaszolnia kell majd a repülőterek elleni támadásra”

– közölte Trump.

Iránról is egyeztettek

Tájékoztatása szerint „szót ejtettek” még Iránról is, és arról a tényről is, hogy fogytán van az idő Irán nukleáris fegyverekre vonatkozó döntéseivel kapcsolatban, amelyeket „gyorsan meg kell hozni”.

„Kijelentettem Putyin elnöknek, hogy Iránnak nem szabad nukleáris fegyverhez jutnia, és ebben, úgy hiszem, egyetértettünk. Putyin elnök felvetette, hogy részt venne az Iránnal folytatandó megbeszélésekben, és talán segíthetne az ügy gyors lezárásában. Azon a véleményen vagyok, hogy Irán húzza az időt döntésével ebben a rendkívül fontos kérdésben, nekünk viszont egyértelmű válaszra van szükségünk nagyon rövid időn belül!”

– írta még az amerikai elnök.

Putyin tárgyalt a pápával is

Mindeközben az ukrajnai háború rendezéséről és a kétoldalú együttműködés folytatásáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin és XIV. Leó pápa – közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata az MTI tudósítása szerint.

A Moszkvában kiadott közlemény szerint az ukrajnai helyzetről folytatott beszélgetés során Putyin megerősítette: Oroszország érdekelt abban, hogy a békét politikai és diplomáciai úton érjék el. Hangsúlyozta, hogy „a válság végleges, igazságos és átfogó megoldásához” meg kell szüntetni a kiváltó okait.

Az orosz–ukrán közvetlen tárgyalások isztambuli újrafelvételével kapcsolatban az orosz elnök tájékoztatta a pápát a második fordulóban elért konkrét megállapodásokról, a hadifoglyok és az elesettek holttesteinek cseréjéről. Hangsúlyozta, hogy az orosz fél minden lehetséges intézkedést meg fog hozni annak érdekében, hogy a gyermekeket újraegyesítsék rokonaikkal.

Putyin szerint Ukrajna „eszkalálja” a helyzetet

Az orosz vezető elismerését fejezte ki a pápának közreműködési készségéért a válság rendezésében, különösen a Vatikán „depolitizált alapú részvételéért” a sürgető humanitárius kérdések megoldásában. Azt mondta, a „kijevi rezsim a konfliktus eszkalálására törekszik, és diverzánsakciókat hajt végre az orosz területen található polgári infrastruktúra ellen”.

Kijelentette, hogy az ukrán fél a napokban szándékos és célzott támadást követett el békés lakosok ellen, ami a nemzetközi jog értelmében egyértelműen „terrorizmus”-nak minősül.

Az orosz elnök és a pápa kölcsönösen kifejezte szándékát az együttműködés elmélyítésére a kulturális és a humanitárius területeken, valamint a keresztények és a keresztény szent helyek védelmében a világ különböző régióiban, egyebek között a Közel-Keleten.

Kapcsolódó:

Valódi Hírek