Varga Ferenc a bokrosi gazdák kártalanítására 50 millió forintot járt ki az Agrárminisztériumnál.
Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője hónapok óta minden fórumon azért harcolt, hogy
a kormány tartsa be az ígéretét, és kártalanítsák a bokrosi gazdákat.
50 milliós keretet sikerült kijárnia Varga Ferencnek
Nagy István agrárminiszter nemrég bejelentette, hogy egy 50 millió forintos keretet hoznak létre a részükre – tájékoztatott róla a DK-s képviselő.
Emiatt a Csongrád megyei gazdák nagyon hálásak Vargának. Mint egyikük elmondta, van olyan család, amelynél
tízmillió forintos viharkára keletkezett,
számukra a 80 százalékos kártérítés életmentő lehet, ugyanis mindössze három kisebb fóliát tudtak felállítani az idei termeléshez.
Varga Ferenc hétfői Facebook-videójában egy bokrosi károsulttal beszélgetett a kártalanítás kapcsán:
(Varga Ferenc/Facebook)