Fokozódik a nyomás Orbánékon: Komoly lépések készülnek a kormány cenzúratörvénye miatt (+fotók)

Több mint 70 EP-képviselő és munkatárs jelezte részvételét a Budapest Pride-on.

Sokszínű Magyarországért: az európai szövetségesek támogatásukról biztosították a Budapest Pride rendezvényt

Közleményt adott ki a Sokszínű Magyarországért, amelyben tudatták, európai szövetségesekkel állnak ki a Budapest Pride védelmében.

Arról tájékoztattak, hogy az elmúlt napokban Brüsszelben az Európai Parlament legnagyobb frakcióitól (S&D, Greens/EFA, Renew Europe, The Left) a LIBE-bizottság tagjain, uniós nagyköveteken és ifjúsági szervezeteken át egészen Hadja Lahbib esélyegyenlőségi biztosig

számos stratégiai partnerrel folytattak egyeztetéseket.

Kiemelték, hogy az EP S&D frakciójával (Iratxe García vezetésével), valamint az LMBTQ Intergroup vezetőitől (Marc Angel, Carolina Morace) egyértelmű elköteleződést kaptak:

több mint 70 EP-képviselő és munkatárs jelezte részvételét a Budapest Pride-on.

Így az esemény nem csupán közösségi ünnep lesz, hanem politikai kiállás is – az EU zászlaja alatt, a gyűlöletkeltés ellen – hívták fel a figyelmet.

Konkrét lépéseket sürgettek

„Találkozónkon Hadja Lahbib biztossal egyértelmű és nyílt hangnemet ütöttünk meg. Nem mentünk el szó nélkül a Bizottság késlekedése mellett: határozottan elutasítottuk a »stratégiai türelem« politikáját, és azonnali jogi védelmet követeltünk a Pride-nak.

Nem kérünk több erkölcsi támogatást – konkrét lépéseket akarunk.

Bár a biztos nem tett konkrét vállalást az interim (átmeneti, ideiglenes – a szerk.) intézkedésekre, hangsúlyozta, hogy

a Bizottság kiemelten vizsgálja az új »átláthatósági törvényt«”

– írták, hozzátéve, egyidejűleg diplomáciai szövetség is épül: Agnieszka Bartol lengyel nagykövet mellett fiatal baloldali hálózatok (YES, Rainbow Rose), zöld képviselők (Daniel Freund, Alice Kuhnke, Saskia Bricmont), valamint nemzeti parlamenti partnerek is mozgósításba kezdtek.

Közleményükben kiemelték: a június 28-i politikai fórumuk új fejezetet nyit az európai szolidaritás történetében.

„Brüsszelben világossá tettük: nemcsak beszélünk a jogokról, hanem harcolunk értük. Mi vagyunk az egyetlen szervezett, politikai védőernyő a magyarországi LMBTQ-közösség felett. Ez a közösség nem marad egyedül – mert mi nem hátrálunk meg. És mert a Pride nem csak ünnep –

a Pride ellenállás”

– áll a közleményben.

(Sokszínű Magyarországért/Facebook)

Valódi Hírek