Kiderült Matolcsy fiának a stiklije: Rejtélyes dologra bukkantak Dubajban az elsíbolt közpénzmilliárdokból

Két cég is Matolcsy Ádám érdekeltségébe tartozik Dubaj területén.

Néhány hete jelent meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egyik jelentése, amely felhívta figyelmet a Matolcsy-klán szokatlan gazdagodásának furcsa körülményire. A jelentés megállapította: Matolcsy György jegybankelnöksége alatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványa súlyos vagyonveszteséget szenvedett el a rossz befektetési döntések következtében. A jelentés szintén egyértelműen megállapította: a „köddé vált” összegből közpénzmilliárdok jutottak az idén márciusban távozó jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak és körének.

Kapcsolódó: Ekkora baj? Súlyos jelek mutatnak Matolcsy Ádám külföldre menekülésére (+videó)

Dubaji luxusingatlanok és titokzatos cégek köthetők Matolcsy Ádámhoz

A Direkt36 birtokába került friss bizonyítékok szerint a rendkívül látványos anyagi gyarapodást elérő

Matolcsy Ádám a korábban ismerteknél is kiterjedtebb céghálóval rendelkezik Dubajban,

ahol éppen üzletemberi minőségében folytatja tevékenységét („természetesen” a magyar adófizetők elsikkasztott pénzéből).

Az információk szerint az Egyesült Arab Emírségek egyik legismertebb városa népszerű azoknál a milliárdosoknál, akik titokban óhajtanának üzletelni. Jelezték, az itteni szabályozás lehetőséget teremt ugyanis arra, hogy a helyi cégek és ingatlantulajdonosok elbújjanak a nyilvánosság fürkésző szemei elől (!).

Két, Matolcsy Ádámhoz köthető dubaji céget is találtak

Felhívták rá a figyelmet, hogy két, Dubajban bejegyzett cég is több szálon kapcsolódik Matolcsy Ádámhoz, a Magyar Nemzeti Bank elnökének fiához. Az egyik, a Future Holding Limited nevű cég 2018-ban egy 286 négyzetméteres, panorámás apartmant vásárolt Dubajban, amelyet 2024-ben – egészen jelentős nyereséggel – közel 2,5 milliárd forintnak megfelelő összegért értékesítettek.

A kép bal oldalán látható a One at Palm Jumeirah, amelyet Matolcsy Ádám nevében árultak / Forrás: Direkt 36

Titkolják, hogy mivel is foglalkoznak valójában

A másik azonosított cég, a Minelley DMCC szintén Matolcsy Ádám környezetéhez köthető, de a cég honlapján nem nagyon lehet találni bővebb információkat azzal kapcsolatban, hogy voltaképpen mivel foglalkoznak. Az oldalon nem található semmilyen link, és arról sem közölnek információkat, hogy a cég melyik iparágban, milyen tevékenységet végez – jegyezték meg.

Matolcsy fia nevén adták fel az ingatlanhirdetést

Arról számoltak be, hogy a Future Holding által értékesített luxuslakást korábban Matolcsy Ádám nevében hirdették meg egy dubaji ingatlanos portálon. A hirdetés szövege és a közzétett fotók is megegyeztek azokkal, amelyeket korábban egy Matolcsyhoz köthető Pinterest-oldalon is publikáltak. A cég korábban egy másik ingatlant is vásárolt Dubajban, egy több mint ezer négyzetméteres villát, amelyet Matolcsy 2023-ban bérelt ki, évi 56 millió forintos bérleti díjért. A bérleti szerződést olyan céggel kötötte, amelyhez maga is több ponton kötődik – emelték ki.

A Minelley nevű másik cég hivatalosan megvalósíthatósági tanulmányokkal foglalatoskodik, de a portálhoz került dokumentumok szerint pénzügyi szolgáltatásokat és vízumügyintézést is végeznek. A cég honlapján ugyanakkor alig található információ a tevékenységéről, és csak egy dubaji cím, valamint egy logó szerepel rajta. A társaság több ingatlant is bérelt Dubajban,

köztük egy 1200 négyzetméteres villát is, amelynek éves bérleti díja elérte a 200 millió forintot.

Az oknyomozó portál értesülései szerint a Minelley-hez köthető e-mail cím szerepelt a Matolcsy nevében megjelent ingatlanhirdetésben. A vállalat egyik korábbi tisztségviselője pedig Matolcsy korábbi felesége volt. A Minelley a dubaji DMCC szabadkereskedelmi zónában működik, amely elsősorban arany- és árucikk-kereskedelemre szakosodott cégeknek kínál kedvező feltételeket. A Minelley működésének profilja azonban ezzel a tevékenységi körrel nem igazán esik egybe.

Matolcsy Ádám nem óhajt reagálni

Keresték Matolcsy Ádámot a feltárt cégekkel és tranzakciókkal kapcsolatban, de a volt jegybankelnök fia inkább nem akart válaszolni a kérdésekre. Ellenben a Telexnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a róla szóló ingatlanhirdetést nem ő adta fel, ugyanakkor azt már nem tisztázta, hogyan került a neve és céges e-mail címe a hirdetéshez.

Egy Matolcsy Ádámra megszólalásig hasonlító férfi telefonon intézi az ügyeit a dubaji luxusapartmanban / Forrás: Direkt 36

500 milliárd forint közpénz elsikkasztásáról lehet szó

Megírtuk, hogy Varga Mihály jegybankelnök büntetőfeljelentést tett a Magyar Nemzeti Bank sikkasztási botrányában. Mint ismert, mintegy 500 milliárd forint közpénzt varázsoltak el Matolcsyék, amely összeg több mint ötszöröse a kormányzat „nyugdíjkorrekciójának”.

Kapcsolódó:

Matolcsy Ádám újabb sunyi trükkjére derült fény: Így kaparintotta meg a kincstárépületet

Tovább terjed a Matolcsy-vírus: Itt az újabb nagy lebukás az MNB-botrányban

Varga Mihályék bejelentették a leszámolást: Csalás és hűtlen kezelés miatt tett büntetőfeljelentést az MNB új vezetése

Valódi Hírek