Nagyképűen próbálta a miniszter elmagyarázni, miért nincs szükség Erasmusra – A tények ellentmondtak neki

Hankó Balázs szerint a kormány Pannónia-programja jobb, mint az Erasmus volt, ám a valóságban csak töredék annyi hallgató tudja előbbit igénybe venni.

„A Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus

– mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján.

Hankó Balázs beszámolójának ellentmondanak a tények

Hankó Balázs bemutatta a Wizz Air egyik repülőgépét, amelynek hátsó részén, a függőleges vezérsíkon is hirdetik mostantól a Pannónia Ösztöndíjprogramot.

A program jelmondata: Mi a világra nyitunk! Ezt az üzenetet viszi el mostantól egy repülőgép a világ minden részére, elsőként hétfő délután Brüsszelbe, amely „minket korlátozni és bezárni akar” – fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, a magyarok azonban kreatívak, és megadnak minden lehetőséget a magyar fiataloknak a nemzetközi térben. Ezért indította el a kormány tavaly év elején a Pannónia-programot, amellyel nemcsak Európa, de a világ vezető egyetemeire is eljuthatnak a hallgatók.

Hankó Balázs szerint a program sikerének kulcsa, hogy „rugalmasabb, mint az Erasmus”, hiszen nemcsak egy fél évre, hanem néhány napra is el lehet utazni egy külföldi egyetemre. Állítása szerint az ösztöndíjak magasabbak, mint az Erasmus esetében, valamint teljes kreditelismerésben részesülnek a programban részt vevő diákok.

Az ösztöndíjakkal kapcsolatban megjegyezte, hogy míg az Erasmus esetében négy hónapra egymillió forint járt, a Pannónia-programban 1,6 millió forint. Az ígérete szerint összeget ráadásul nem utófinanszírozzák, hanem előzetesen adják oda. Arra az „apróságra” nem tért ki a miniszter, hogy 2022 óta meg is ette az infláció ezt a különbséget.

Sokkal több hallgató tudta igénybe venni az Erasmust, mint a kormány programját

„A Pannónia-program is bizonyítja, hogy a magyar egyetemek a nemzetközi erőtérben, a nemzetközi versenyben is megállják a helyüket, hiszen már több mint 4000 egyetem között született megállapodás, és a magyar hallgatók szinte minden kontinensen jártak már”

– büszkélkedett Hankó Balázs.

A program indulása utáni első félévben mintegy háromezer diák jutott el külföldre, egyebek mellett a Harvardra, a Yale-re és a Cambridge-be is – fűzte hozzá a miniszter.

Hankó arról hallgatott, hogy már 2019-ben is 8033 magyar diák tudott fél évig valamelyik európai egyetemen tanulni az Erasmus-programnak köszönhetően. Azaz

jelentősen kevesebb hazai hallgató tudja igénybe venni a kormány programját, mint az Erasmust.

„A Pannónia program is bizonyítja, hogy a magyarok a világgal működnek együtt nyugattól keletig és északtól délig, ezáltal pedig a magyar tudás megsokszorozódik”

– magyarázta Hankó Balázs.

Úgy tűnik, lemondott az Erasmus-ösztöndíjakról Hankó Balázs és az Orbán-kormány

Mint ismert, az Európai Bizottság 2022 decemberében úgy döntött, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott magyar egyetemek nem vehetnek részt az Erasmus+ és Horizont Európa programokban, mivel a kuratóriumok összeférhetetlenségi kockázatait nem kezelték megfelelően.

A magyar kormány 2024 decemberében törvénymódosítással próbálta orvosolni a helyzetet. Ugyanakkor az Európai Bizottság szerint ezek az intézkedések nem voltak elegendőek, így a korlátozások továbbra is érvényben maradtak.

Úgy tűnik, a kormány nem igazán töri magát, hogy az Erasmus-ösztöndíjak újra elérhetőek legyenek a magyar hallgatóknak. Ehelyett lehet, hogy a jövőben majd

a magyar diákok Azerbajdzsánba, Kazahsztánba, Kirgizisztánba és Üzbegisztánba mehetnek tanulni.

(MTI nyomán/Nyugati Fény)

Valódi Hírek