Baj van? Nyomoznak a Vitézy Dávid mellett hamisan nyilatkozók ügyében

A főpolgármester-választási botrány folytatódik: folytatódik a nyomozás Vitézy Dávid ügyében.

A nyomozás továbbfolytatását rendelte el a budapesti II. és III. kerületi ügyészség azoknak a hamis szavazatszámláló-bizottsági tagi nyilatkozatoknak az ügyében, amelyeket Vitézy Dávid nyújtott be a fellebbezéséhez a tavalyi budapesti főpolgármester-választás eredményét támadva – írta meg az atlatszo.hu.

Vitézy választási botrányának még nincs vége

A két kerületi ügyészség március 20-i határozata így szól:

„Az iratok felülvizsgálata alapján megállapítható, hogy a nyomozó hatóság eljárást megszüntető határozata idő előtti volt. A tényállást nem került kellően felderítésre, és a jelenleg szóba jövő bűncselekmények törvényes minősítése is kérdéses.

Így ennek hiányában a törvényes jogorvoslati rend sem állapítható meg.

A tényállás teljes körű tisztázásához, a személyre szóló megalapozott gyanú megállapításához, illetőleg annak kizárásához olyan eljárási cselekmények elvégzése szükséges, amelyek nyomozás keretében végezhetők el.”

Ezért a hivatali visszaélés gyanújával indított, majd bűncselekmény hiányában

lezárt eljárás továbbfolytatását rendelték el.

Mint ismert, Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt azzal fellebbezett a Nemzeti Választási Bizottságnál, hogy szavazatszámlálók jelezték neki, problémák voltak bizonyos körzetekben.

A Vitézy által jelzett körzetben egyetlen problémás szavazatot sem találtak

Megírtuk, hogy a főpolgármester-jelöltekre leadott szavazatok újraszámlálása során legalább 47 olyan nyilatkozat volt, amelyben azt állították a szavazatszámlálók, hogy azokat a szavazólapokat, ahol Vitézy Dávid és Szentkirályi Alexandra neve mellett is volt X, az adott szavazókörben érvénytelennek minősítették.

Ám az újraszámlálás során kiderült, hogy az adott szavazókörben

egyetlen ilyen típusú tévesen érvénytelennek minősített szavazat sem volt.

Minderről az Átlátszó nevű oknyomozó portált értesítette egy olvasójuk. Az illető továbbvitte az ügyet, és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közreműködésével feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

A Vitézy Dávid által csatolt dokumentumok fele hamis volt

Beszámoltunk arról, hogy nem találtak érvénytelen voksot azokban a szavazókörökben, amelyekben a Vitézy Dávid fellebbezéséhez csatolt nyilatkozatok szerint problémásak lehettek.

Közérdekű adatigénylés után jutott erre a következtetésre az oknyomozó portál.

Kapcsolódó:

Valódi Hírek