Amikor a pénztárnál állnak, jusson eszükbe Orbán és Trump – írta Gyurcsány Ferenc.
A DK elnöke teljesen megdöbbent az árakon, amikor a kisboltban vásárolt
Egy személyes példán keresztül érzékeltette Gyurcsány Ferenc, hogy mekkora probléma jelenleg Magyarországon az élelmiszerek drasztikus áremelkedése és az Európa-rekorder élelmiszer-infláció. Mint a Demokratikus Koalíció elnöke rámutatott, Orbán Viktor és kormánya arról papol, hogy „tockost adnak a pénzromlásnak, és ketrecharcban leviszik a földre”, azonban a tények mást mutatnak.
A DK elnöke a Kötcsén lévő kisboltban 4100 forintot fizetett 3 paradicsomért, 4 paprikáért, 5 fej vöröshagymáért, 2 körtéért és negyed kiló kenyérért. Azt a rohadt életbe! Ez ennyi, és épp hogy megél a boltos. Nem vele van a baj, sőt! – jegyezte meg.
A volt kormányfő hangsúlyozta, a forint is újra gyengül, nem is kicsit. Orbán miniszterelnök pedig úgy küzd az infláció ellen, hogy teljes szívéből támogatja azt a bajkeverőt, aki felforgat mindent, és ennek eredményeképp gyengíti a forintot – hívta fel a figyelmet.
Gyurcsány Ferenc bejegyzését alább közöljük:
„Zsenik gyülekezete :((
Lementem a kisboltba itt Kötcsén. Vettem három paradicsomot, négy paprikát, öt fej vöröshagymát, két darab körtét és negyed kiló kenyeret.
Fizettem 4.100 forintot.
Azt a rohadt életbe! Ez ennyi, és épp hogy megél a boltos. Nem vele van a baj, sőt!
Magyarország élelmiszer-inflációja a legmagasabb Európában. Az infláció felzabálja a fizetésünket, a nyugdíjunkat.
Orbán és Semmilyenszámotnemtalálokel minisztere azt mondja, hogy tockost adnak a pénzromlásnak, és ketrecharcban leviszik a földre.
Ja.
Aztán jön Orbán eszeveszett barátja, Trump, aki megrázza a pofonzsákot, és a világ gazdasága – és persze a magyar forint – beleremeg.
Újra gyengül a forint. Nem kicsit.
Ez nem csak annak baj, aki eurót vagy mondjuk dollárt akar venni.
Ez mindenkinek rossz.
Ha mondjuk nem 400, hanem 420 forintot kell adni egy euróért, akkor az nagyjából egy százalékkal fellöki az inflációt.
(Hüvelykujj-szabály szerint a forint egy százalékos gyengülése 0,2 százalékkal emeli az inflációt.)
Akkor ugye megvan?
Orbán úgy küzd az infláció ellen, hogy teljes szívéből támogatja azt a bajkeverőt, aki felforgat mindent, és ennek eredményeképp gyengíti a forintot.
Amikor a pénztárnál állnak, jusson eszükbe Orbán és Trump.
Esetleg a rokonok.”
(Gyurcsány Ferenc/Facebook)
Kapcsolódó:
Dráma a köbön: Husánggal ütötte agyon a forintot csütörtökön Trump vámpolitikája