Több száz, kórházban hagyott csecsemő jövőjéről van szó.
A DK újra benyújtja javaslatát a kórházban hagyott csecsemők megsegítéséért – jelentette be Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője csütörtökön. A helyzet egyre nehezebb,
2023-ban 80–100, míg 2024-re 280–300 kisgyermek élt a kórházakban.
2024 novemberében a Demokratikus Koalíció (DK) már határozati javaslatot nyújtott be a kórházban hagyott kisbabák körülményeinek javítására, és hogy az érintett gyermekek mielőbb nevelőszülőkhöz kerülhessenek. Akkor a kormánypárti képviselők leszavazták a javaslatot. A kórházban hagyott újszülöttek támogatására a DK korábban adománygyűjtést is szervezett. Az összegyűlt ajándékokat december elején adták át három kórház részére.
Nem oldódott meg a kórházban hagyott csecsemők helyzete
Az Országos Kórházi Főigazgazóság január végén levélben fordult több fővárosi és Pest vármegyei kórház igazgatójához, amelyben segítséget kért a Heim Pál Gyermekkórházban hagyott kisbabák elhelyezésében. Elmondásuk szerint azért van erre szükség, mert
az otthagyott csecsemők már az akkut ellátástól veszik el a helyet,
ezért veszélyeztetik a betegellátást. Arról már nem beszélt sem ő, sem a kormány politikusai, hogy
mindezt megelőzhették volna,
ha tavaly novemberben elfogadják a DK országgyűlési határozatát – mondta a politikus.
A kormány döntött úgy, hogy nem segít az érintett gyermekeknek
A DK szerint a kormány maga döntött úgy, hogy nem segít ezeknek a gyermekeknek, ezzel veszélybe sodorva a Heim Pál Gyermekkórház akkut ellátását. Úgy fogalmazott: elég volt abból, hogy a kormány úgy tekint ezekre a csecsemőkre, mint problémahalmazra, amit ide-oda tologathat.
„Vegyék tudomásul, hogy
ezek gyermekek, akiknek családban, nevelőszülőknél lenne a helyük,
és biztosan nem lenne szabad a kórházak között pingpongozni velük. Szerető közegre, biztonságra, állandóságra van szükségük, amit ma éppen a magát családbarátnak hazudó kormány lehetetlenít el”
– hangsúlyozta a képviselő. Kijelentette, a DK
újra benyújtja határozati javaslatát,
amely már tavaly segített volna ezeknek a csecsemőknek, ha a Fidesz ezt nem akadályozza meg.
Gy. Németh Erzsébet összefoglalóját itt nézheted meg:
Kapcsolódó:
Drámai a helyzet: A DK azonnali intézkedéseket sürget a kórházban hagyott csecsemők ügyében