Nem foglalkoznak a metrószerelvényekkel.
Hiába ismerte be a BKV vezérigazgatója, hogy felújítás helyett újragyártották a 3-as metró szerelvényeit, az ügyészség azt közölte, hogy nem indítanak eljárást – írta lapunkhoz eljuttatott közleményében Gy. Németh Erzsébet, a DK parlamenti képviselője.
Gy. Németh feljelentést tett a Demokratikus Koalíció nevében
Nem indít eljárást az ügyészség a 3-as metró körüli botrány ügyében
– jelentette be sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció politikusa.
A BKV vezérigazgatója év elején maga ismerte el, hogy a metróvonalon közlekedő szerelvényeket nem felújították, hanem újragyártották, ezért Gy. Németh feljelentést tett a Demokratikus Koalíció nevében. Most azonban megérkezett az ügyészség válasza: nem indítanak eljárást.
Gy. Németh Erzsébet szerint
„elképesztő, hogy miután beigazolódik, amit már régóta mondunk, a fideszes ügyészség pofátlan módon lesöpri a metrók ügyét.
Ma Magyarországon az ügyészség nem a közpénzek sorsát vizsgálja, hanem a Fidesz érdekeit védi.
Ahelyett, hogy a budapestiek igazát szolgálnák, azok oldalára állnak, akik ellopják a pénzt, akik miatt gyenge minőségű metrók közlekednek, és akik nyaranta 30 fokos vagonokban utaztatják az embereket. Ezért felelniük kell majd!”
69 milliárd folyt el a klíma nélküli metrószerelvényekre a BKV-nál
A Demokratikus Koalíció szerint
az elköltött 69 milliárd forintból klímás, sokkal korszerűbb és újabb metrószerelvényeket
tudott volna a korábbi, fideszes fővárosi vezetés beszerezni.
A budapestiek jól tudják, hogy a metrón nyaranta kibírhatatlan a hőség, miután a szerelvényekben nincsen klíma. Pedig a Budapesten tanulók, dolgozók, az itt közlekedők igenis megérdemlik a tisztességes, normális tömegközlekedést – fogalmazott GY. Németh.
A korábbi, fideszes városvezetés nem törődött a budapestiekkel
Nekünk, baloldaliaknak az emberek a legfontosabbak
– azok, akik nap mint nap dolgozni, iskolába, orvoshoz, ügyeket intézni járnak ezen a vonalon – hangsúlyozta.
Mi ezeket az embereket akarjuk képviselni, mert
„ma több mint félmillió olyan, baloldali ellenzéki szavazó van az országban, akik kormányváltást akarnak, de soha nem szavaznának jobboldali pártokra, köztük a Tiszára sem.
Mi, baloldaliak nem hagyhatjuk, hogy ezek az emberek otthon maradjanak a 2026-os választáson,
hiszen rájuk is szükség van a kormányváltáshoz. Dobrev Klára vezetésével éppen azért indulunk el a választáson – a DK önálló listájával és 106 jelöltjével –, hogy egyetlen baloldali szavazó se maradjon otthon.
Nem fogjuk cserben hagyni sem őket, sem a hazánkat, mert tudjuk, hogy Dobrev Klára baloldali programja és a baloldali szavazók nélkül nincs kormányváltás!”
– fogalmazott a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője.
(Demokratikus Koalíció / Facebook)