Szörnyű bűntény Pécsen: Szándékosan gázoltak el több embert a járdán

Gázolás Pécsen: durván elharapózott két család konfliktusa.

A Baranya Vármegyei Főügyészség – többek között – több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfi és annak segítője ellen. Előbbi

szándékosan elütötte a vele haragos viszonyban álló társaság tagjait,

míg társa segített a menekülésben – írta csütörtöki közleményében ugyeszseg.hu.

Két család régi ellentéte fajult szándékos gázolásig

A vádirati tényállás szerint a két család között régóta haragos viszony állt fenn. 2024 májusában Pécsett, egy belvárosi üzletközpontban az egyik család két tagja – a későbbi sértettek – megkergették a másik családhoz tartozó két személyt, az ügy vádlottját és annak barátnőjét.

Az elkergetett vádlott értesítette a rokonságát az őt ért sérelemről. A családtagok közül többen megjelentek az üzletház melletti parkolóban lapátokkal felszerelkezve.

Erről a másik család két tagja, a sértettek is tudomást szereztek, ezért a közeli mezőgazdasági boltban vásároltak egy bozótvágó kardot, hogy ezzel várják a másik család tagjait. A parkolóban megjelent két társaság között szóváltás alakult ki, egymást kölcsönösen fenyegették. A két sértett a járdán tartózkodott, miközben fenyegették a másik család tagjait, amikor megjelent a vádlott az általa vezetett gépkocsival az üzletháznál.

Így zajlott a gázolás Pécsen: horrorfilmbe illő jelenetek szemtanúi lehettek a helyiek

A férfi a járművel a járdára felhajtott, majd a gépkocsit szándékosan a két sértett felé kormányozta, amelyet követően elütötte őket. Az ütközés erejétől mindkét sértett a levegőbe repült, majd a földre estek. A vádlott a járdáról lehajtott, majd egy forduló után visszatért oda.

A járdán több gyalogos sétált, akik a vádlott által vezetett gépkocsi elől futva kitértek, hogy a vádlott ne üsse el őket. A gépkocsivezető a járdán haladva ismételten megpróbálta elütni a sértetteket, akiknek azonban sikerült kitérnie a felé haladó autó elől. A vádlott a gépkocsival a parkolóba hajtott, ahol várta őt a társa, majd

a gépkocsiban helyet cseréltek,

így most már az autót a másik férfi vezette, és így próbáltak a helyszínről elmenekülni.

Az ügyészség a szándékosan gázoló férfit

több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével

és közúti veszélyeztetés bűntettével, míg társát bűnpártolás bűntettével vádolja.

Az ügyészség a verekedésben részt vevő többi személlyel szemben már korábban vádat emelt – zárta közleményét a hatóság.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek