Lecsaptak a magyar bűnszervezetre: Tizennyolc kormányzati tisztségviselő ellen emeltek vádat

Több gyanúsított is vezetőként dolgozott egy központi költségvetési szervnél.

Tizennyolc ember ellen emelt vádat a Baranya Vármegyei Főügyészség, mert több mint kétmilliárd forintos kárt okoztak egy központi költségvetési szervnek – közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség.

A vádhatóság csütörtöki közleményében azt írták: egyebek mellett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, vesztegetés és pénzmosás miatt kell felelniük a bíróság előtt a vádlottaknak, akik közül

hárman vezetőként dolgoztak egy központi költségvetési szervnél.

A két budapesti temető vagyonkezelését is végző szervezet a sírkertek fenntartási és üzemeltetési feladatainak ellátására 2017-ben és 2019-ben közbeszerzést írt ki, amelyen az egyik vezető barátjának cége is indult. A szervezet két vezetője és kiíráson induló gazdasági társaság közösen arra törekedtek, hogy a nyertes az érintett baráti cég legyen, ezért az ajánlati felhívás megfogalmazásában, valamint a pályázat elkészítésében a kiíró szerv vezetői is részt vettek – ismertették.

A közbeszerzési eljáráson győztessé nyilvánították a kiszemelt céget, amely ezt követően

a piacinál lényegesen magasabb áron végezte el a fenntartási munkálatokat,

valamint az eseti megrendelések teljesítését.

A túlszámlázás és megrendelések célja az volt, hogy a központi költségvetési szerv pénzeszközei a nyertes gazdasági társasághoz kerüljenek – közölte a vádhatóság.

A későbbiekben a megbízott cég a munkákat fiktív szerződésekkel tovább számlázta különböző cégeknek,

amelyek vezetői ezen összegeket visszajuttatták a költségvetési szerv vezetője részére.

A költségvetési szerv főigazgatójának irányításával több mint kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a vádlottak a 2017 és 2020 között. Az ügyészség a költségvetési szerv érintett vezetőit, a nyertes cég vezetőjét hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel, vesztegetés elfogadásának bűntettével, míg a többi vádlottat pénzmosás bűntettével vádolja.

(ügyészség.hu nyomán)

Valódi Hírek