Az éjszaka folyamán érkeztek az újabb fenyegető e-mailek.
Lapunk értesülései szerint ezúttal egyes fővárosi óvodák is kaptak bombafenyegetést.
„Az éjszaka folyamán ismét több iskola kapott e-mailben bombafenyegetést”
– ez állt abban a körlevélben, amelyet Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára küldött ki az oktatási intézmények igazgatóinak péntek reggel. A levélről a hvg.hu tudósított.
A levélben az államtitkár arra kérte az igazgatókat, hogy
ellenőrizzék az intézmények levelezését.
Amennyiben találnak fenyegető e-mailt, haladéktalanul
értesítsék a rendőrséget,
majd a helyi protokollnak megfelelően hajtsák végre az épület kiürítését.
Kesznyéteni iskola és az egri Kemény Ferenc Általános Iskola is érintett
Előbbiről az Alsó Zempléni Polgárőr Egyesület adott hírt, ahol leírták, hogy az iskola ellenőrzése befejeződött, ám a girincsi gyermekotthon is kapott fenyegető levelet.
A Kemény Ferenc Általános Iskolát ért bombariadót az egriugyek.hu-nak az intézmény vezetője megerősítette.
A bejegyzést itt nézheted meg:
Egy hete kapott több száz oktatási intézmény fenyegető levelet
Magyarországon január 23-án kapott több száz oktatási intézmény fenyegető levelet. Összesen 313 iskolát vizsgált át a rendőrség csütörtök reggel óta a bombafenyegetés miatt. A hatóság szerint kijelenthető, hogy a bombariadók mögött nem áll valós veszély – jelentette ki akkor Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs vezetője.
A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak az iskolák átvizsgálására, több iskolát kiürítettek. Robbanószerkezetet egyik intézményben sem találtak.
Csehország, Szlovákia, Bulgária és Szlovénia is így járt
Megírtuk, hogy Szlovéniában hétfőn hajnalban 5 óra környékén óvodáknak, általános- és középiskoláknak is küldtek fenyegető e-mailt. Az országban összesen 456 általános iskola és 315 fiókiskola működik, ezekből 229 kapott fenyegetést. Robbanószerkezetet egyik intézményben sem találtak.
2024 szeptember elején több száz cseh és szlovák iskola kapott bombafenyegetést, múlt héten szerdán pedig Bulgáriában kapott több iskola bombariadóval fenyegető e-mailt.