Folytatódik a bombariadó-hullám: Több száz szlovén iskolát fenyegettek meg hétfőn

Szlovénia területén is számos iskola kapott fenyegető leveleket, ki kellett üríteni az intézményeket a bombariadó miatt.

Bombariadó volt Szlovénia iskoláiban hétfőn

Folytatódott a térségben tavaly ősszel kezdődött bombariadó-hullám. Hétfőn 229 általános- és középiskola kapott bombafenyegetést ismeretlenektől Szlovéniában. A rendőrök sehol sem találtak robbanószert, a tanítás már rendben zajlik – írta a dnevnik.si.

„Ez az első eset, amikor ilyen léptékű fenyegető üzeneteket küldenek, de a jövőben minden bizonnyal több ilyen lesz.

Ezeknek az üzeneteknek az a célja, hogy félelemérzetet keltsenek”

– mondta Primož Ogrinc, a rendőrség terrorizmus elleni vezetője. A fenyegető leveleket országszerte 800 e-mail címre küldték ki. Robbanószerkezetet sehol nem találtak.

A gyerekek és a pedagógusok is biztonságban vannak

Hétfőn hajnalban 5 óra magasságában óvodáknak, általános- és középiskoláknak is elküldték a fenyegető e-mailt Szlovéniában. Az országban összesen 456 fő általános iskola és 315 fiókiskola működik, ezekből 229 kapott fenyegetést.

A levélben azt állították, hogy bombákat helyeztek el az épületekben. Vinko Logaj szlovén oktatási miniszter azt mondta, hogy tizennyolc iskolából azonnal hazaküldték a diákokat.

Boštjan Poklukar belügyminiszter hozzátette, hogy

nincs valós veszély,

a gyerekek és a pedagógusok is biztonságban vannak. Szerinte a rendőrség jól reagált a helyzetre, az elkövetőket nagy erőkkel keresik.

Csehország, Szlovákia, Bulgária, Magyarország és most Szlovénia

Szlovénia az ötödik régiós ország, amelynek iskolái bombafenyegetést kaptak.

Megírtuk, hogy 2024 szeptember elején több száz cseh és szlovák iskola kapott bombafenyegetést, szerdán pedig Bulgáriában kapott több iskola bombariadóval fenyegető e-mailt.

Magyarországon múlt héten csütörtökön kapott több száz oktatási intézmény fenyegető levelet. Összesen 313 iskolát vizsgált át a rendőrség csütörtök reggel óta a bombafenyegetés miatt. A hatóság szerint kijelenthető, hogy a bombariadók mögött nem áll valós veszély – jelentette ki akkor Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs vezetője. Aznap reggel számos budapesti és vidéki oktatási intézmény kapott fenyegető e-maileket.

A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak az iskolák átvizsgálására, több iskolát kiürítettek. Robbanószerkezetet egyik intézményben sem találtak.

21 intézményt az igazgató kérésére vizsgáltak át

Magyarországon összesen 292 oktatási intézménybe érkezett fenyegető e-mail. 273 budapesti iskola és 19 vidéki intézmény volt érintett. Több iskolában a levelezőrendszer spam mappába tette a fenyegető levelet, ezért csak később értesült róla az iskola vezetése. Emiatt egy iskolát péntek reggel, a tanítás előtt vizsgáltak át a rendőrök. 21 intézményt az igazgató kérésére vizsgáltak át, ők nem kaptak ezt megelőzően fenyegető levelet.

A szóvivő azt mondta, hogy a feladatra elegendő rendőr állt készen, és mindenhová a bejelentést követően néhány perccel ki tudtak vonulni. Az egyes intézményekben egyeztettek a vezetéssel, majd átvizsgálták a helyszínt.

Robbanószert vagy robbantásra alkalmas eszközt a rendőrök egyik iskolában sem találtak.

A rendőrség szerint nem nőtt a fenyegetettség az országban

Terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

„A bűncselekmény átminősítése nem jelenti azt, hogy nőtt volna a fenyegetettség az országban”

– hangsúlyozta Gál Kristóf. Hozzátette, ez magasabb büntetési tételt jelent az elkövetőnek és nagyobb a büntetőeljárásban a mozgástere a nyomozó hatóságnak.

A felderítés során a rendőrség együttműködik az Europollal. Felkeresték azoknak az országoknak a hatóságait is,

ahol hasonló fenyegetések történtek az utóbbi időben.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek