Dobrev Klára: A lakhatás alapvető jog, nem pedig luxuscikk!

Magyarországon nőttek leginkább az ingatlanárak egész Európában.

Dobrev Klára közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) friss adatai szerint

Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak egész Európán belül.

A Demokratikus Koalíció EP-képviselője hangsúlyozta: az Orbán-kormány ezzel brutális lakhatási válságot idézett elő Magyarországon, ugyanis míg más országokban a bérek lépést tudtak tartani a lakásárakkal, addig hazánkban elérhetetlenné vált az otthonteremtés az átlagos fizetésből élők számára.

Lakhatási válságot idézett elő a magyarországi ingatlanárak drámai növekedése

Forrás: Eurostat

A listát Magyarország vezeti, de nincs ok az örömre

Az EU-ban 2024 harmadik negyedévére vonatkozó adatok szerint a lakásárak az elmúlt években nagyobb ütemben emelkedtek, mint a bérleti díjak. Ha a 2010-es adatokat vesszük alapul, 20 EU-tagállamban a lakásárak növekedése meghaladta a bérleti díjakét.

A listát

Magyarország és Észtország vezeti, ahol a lakásárak több mint háromszorosára nőttek (+230%).

Litvánia (+181%), Lettország (+154%), Csehország (+135%), Ausztria (+114%), Portugália (+113%), Bulgária (+110%) és Luxemburg (+103%) szintén kiemelkedő növekedést mutatott. Ezzel szemben Olaszország az egyetlen EU-tagállam, ahol a lakásárak csökkenést mutattak (-4%).

A bérleti díjak tekintetében az EU 26 országában emelkedést regisztráltak. Észtországban (+216%), Litvániában (+183%), Írországban (+109%) és Magyarországon (+108%) jegyezték a legnagyobb növekedést. Görögország azonban kivételnek számít, ahol a bérleti díjak csökkentek az elmúlt években (-16%).

„Ideje lenne végre szembenézni azzal, hogy a lakhatás alapvető jog, nem pedig luxuscikk”

– emelte ki a politikus, jelezve: az Európai Parlamentben hamarosan létrejön egy lakhatással foglalkozó bizottság, mert Európa már felismerte, hogy sürgősen lépni kell az ügyben.

Dobrev Klára bejegyzését alább közöljük:

„Hányan vannak köztünk, akik már rég letettek arról, hogy valaha saját otthonuk legyen? Akik albérletben próbálnak egyről a kettőre jutni, vagy kénytelenek a szülőknél maradni,

mert egyszerűen nincs más választásuk?

És hányan vannak azok, akik adósságokkal küzdenek, mert a lakáshitel volt az egyetlen esélyük arra, hogy fedél legyen a fejük felett?

Az orbáni 14 év nem, hogy enyhítette volna a lakhatási nehézségeket, hanem épp ellenkezőleg: brutálisan mély válságot okozott.

Az Eurostat friss adatai szerint az elmúlt 14 évben Magyarországon nőttek a legjobban a lakásárak az EU-ban.

Gondoljunk csak bele: amíg más országokban a bérek emelkedése lépést tartott az ingatlanárak növekedésével, nálunk az otthonteremtés szinte elérhetetlenné vált egy átlagos bérből élő fiatal számára.

Ideje lenne végre szembenézni azzal, hogy a lakhatás alapvető jog, nem pedig luxuscikk.

Ha valóban azt akarjuk, hogy Magyarországon ne csak kevesek, hanem mindenki emberhez méltó életet élhessen, akkor az ingatlanpiac nem lehet kizárólag a gazdagok és a külföldi milliárdos befektetők játszótere.

Az Európai Parlamentben hamarosan létrejön egy lakhatással foglalkozó bizottság, mert Európa már felismerte, hogy sürgősen lépni kell.

Így a lakhatási válságra akkor is lesz közös megoldás, ha Orbánék ezt nem akarják.”

(Dobrev Klára/Facebook)

Kapcsolódó:

Sokkoló drágulás Budapesten: Úgy kilőttek a lakásárak, hogy luxus lett albérletben élni

Erre senki sem számított: Sokkoló árrobbanás történt a magyarországi ingatlanpiacon

Oda sem tolta a képét a Fidesz a népjóléti bizottság ülésére, amit a lakhatási válság miatt hívtak össze (+videó)

Valódi Hírek