Gyermekotthonokat segített 2,5 millió forint értékű adománnyal Újbuda Önkormányzata

Példát mutattak emberségből, pártállástól függetlenül.

Jótékonyságra fordította a karácsonyi ajándékokra szánt összegeket Újbuda Önkormányzata. Az összesen 2,5 millió forintból a Kossuth Lajos Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola, valamint a Bolyai Farkas Gyermekotthoni Központ számára vásároltak eszközöket – írta pénteki közleményében az önkormányzat.

Az akcióban

pártállástól függetlenül

minden képviselő részt vett.

Inkább segítettek azoknak, akik leginkább rászorulnak

„A döntés célja, hogy a közösség legfiatalabb és legkiszolgáltatottabb tagjai számára segítséget nyújtson, ezzel is hozzájárulva életminőségük javításához”

– nyomatékosították.

Felhívták a figyelmet, hogy a két érintett intézmény kiemelkedő szerepet tölt be a kerület életében. Az otthonok nemcsak gyermekvédelmi munkájukkal, hanem közösségépítő tevékenységükkel is

segítik a rászoruló fiatalokat,

biztosítva számukra a stabilitást és a támogatást.

2,5 millió forinttal járultak hozzá a gyermekek körülményeinek javításához

Dr. László Imre polgármester döntésének megfelelően az önkormányzat

2,5 millió forint értékben biztosított a két intézménynek eszközöket.

Sok más mellett csocsóasztalt, focilabdákat, étkészletet, főzőedény készletet. Kiemelték, hogy a közvetlenül beszerzett adományok átadására az intézményekkel való szoros együttműködésben kerül sor.

„Ez a kezdeményezés is jól példázza Újbuda Önkormányzatának elkötelezettségét a társadalmi felelősségvállalás mellett. Célunk, hogy közösségünk legfiatalabb tagjai számára biztosítsuk a biztonságos, támogató környezetet, és lehetőséget biztosítsunk számukra a fejlődésre”

– nyilatkozta a polgármester.

Az Önkormányzat a jövőben is számít az ilyen típusú együttműködésekre a kerület fejlődése érdekében, és folytatja a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségét – írták Kovács M. Veronika, az önkormányzat sajtókapcsolatokért felelős munkatársa által jegyzett közleményben.

(Kiemelt fotó: Újbuda Facebook-oldala)

Kapcsolódó:

Forrnak az indulatok Újbudán: László Imre lépéseket tesz a lakók életét megkeserítő építkezés miatt

Valódi Hírek