Kibukott az Orbán-kormány rendelettervezete: Az utolsó szabad fillért is elkoboznák az önkormányzatoktól

A törvény erejével sújtana le a könyörtelen Orbán-kormány az önkormányzatok pénzére, László Imre tiltakozik.

Dr. László Imre arra hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán, hogy a kormány a napokban bocsátott „társadalmi vitára” (sic!) egy törvénytervezetet, amelyet szerinte „lex számlapénz”-nek is lehetne nevezni.

Újbuda polgármestere tiltakozik a kormány törvénytervezete ellen

Újbuda polgármestere hangsúlyozta:

a rendelkezés szakmaiatlan és inkompetens.

Mint kifejtette, az új szabályozás lényege szerint az önkormányzatok számláikon lévő szabad pénzeszközöket az állam egy központi számlára vonná, és ezzel jelentősen szűkítené a helyhatóságok pénzügyi mozgásterét.

Közölte: a rendelkezés szerint az önkormányzatok csak akkor férhetnének hozzá saját megtakarításaikhoz, ha azt az állam engedélyezi (?).

László Imre bejegyzését alább közöljük:

„»Lex Számlapénzek« – így nevezhetjük azt a szakmaiatlan, inkompetens, hozzá nem értő új törvénytervezetet, amit a napokban bocsátottak társadalmi vitára.

A szabályozás lényege, hogy az önkormányzatok számláikon lévő szabad pénzeszközöket az állam egy központi számlára vonná ezzel

jelentősen szűkítené az önkormányzatok pénzügyi mozgásterét.

A rendelkezés értelmében az önkormányzatok csak akkor férhetnének hozzá saját megtakarításaikhoz, ha azt az állam engedélyezi.

Újbuda polgármestereként

határozottan tiltakozom ez ellen tervezet ellen,

amely gyámság alá vonná az önkormányzatokat, ellehetetlenítve a felelős gazdálkodást.

Nem az önkormányzatok rossz pénzügyi döntései okozzák az államháztartási problémákat; a döntés hátterében az áll, hogy annyira nincs pénze az államnak, hogy likviditását, nem újból kibocsátott kötvényektől várja (hiszen azután kamatot kell fizetni), hanem a sanyargatott önkormányzatoktól ingyen reméli.

Az állam által fenntartott intézmények eközben rendre eladósodnak, és alapvető közszolgáltatásokra

nincs elegendő forrás.

Nem véletlen, hogy az elmúlt években Újbuda több állami feladatot is kénytelen volt részben átvállalni – ilyen például a rendőrség támogatása vagy a posta működésének fenntartása.

Az önkormányzati hatáskörök szisztematikus kiüresítése évek óta zajlik, miközben egyértelmű, hogy a helyi problémákat helyben lehet a leghatékonyabban kezelni.

Ha elvonják az önkormányzatok pénzügyi önállóságát, azzal a települések működését veszélyeztetik.

Ezért felszólítjuk a kormányt, hogy vonja vissza ezt a tervezetet, és biztosítsa az önkormányzatok számára a pénzügyi autonómiát, amely nélkül nincs hatékony helyi közigazgatás.”

(Dr. László Imre/Facebook)

Kapcsolódó:

Dobrev Klára: Visszaadjuk az iskolákat az önkormányzatoknak! (+videó)

Hatalmas baj van: Az utolsó fillérig visszakérik a pénzt Orbánék

Itt az újabb törvény: Kegyetlenül rávágja az ajtót a magyar lakosságra az Orbán-kormány

Valódi Hírek