Rendkívüli: Szavazott a parlament a Till Tamás-gyilkosság ügyében

Az országgyűlés egyhangúlag támogatta a törvénymódosítást.

A javaslatot 190 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadta el a parlament kedden.

A délelőtt folyamán rendkívüli eljárásban tárgyalta a parlament a Till Tamás-gyilkossággal kapcsolatban beadott Büntető Törvénykönyv (Btk.) módosítást. A szavazásra is sor került.

A szavazás eredménye, hogy a jövőben a fiatalkorúak sérelmére elkövetett

emberölés soha nem évülhet el.

A jogszabály 2025. január 1-jén lép hatályba.

Kapcsolódó: A Till Tamás-gyilkosságról tárgyalt a parlament: „Tőrt döftek a gyászoló szülők szívébe”

Nem maradhat büntetlenül!

Azért módosították a Büntető Törvénykönyvet (Btk.), hogy ne évülhessen el egyetlen kegyetlen gyilkosság sem.

Mindenkit megrázott, hogy miután megtalálták a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét és kiderült, hogy brutális gyilkosság áldozata lett, alighogy megtalálták gyilkosát, már szabadon is engedték. 16 évesen követte el ugyanis a bűncselekményt, akkor úgy értékeltek, a büntetősége elévült. Az ügyészség döntése nyomán azonban a

férfit mégis letartóztatták emberölés vádjával és felelnie kell kegyetlen tettéért.

Megelőzendő, hogy bármikor is megtörténhessen, hogy egy gyermek ellen bűncselekményt elkövető gyilkos szabadon távozhasson, az országgyűlésnek több politikus is nyújtott be törvénymódosító-javaslatot.

A 2012-es módosítás előtt még egyértelmű volt a helyzet

A parlamenti vitában több ellenzéki képviselő is rámutatott, hogy a 2000-es Btk. alapján a leghosszabb kiszabható büntetés 15 év volt, de benne volt az is, hogy

az emberölés minősített esete soha nem évül el.

A Btk. 2012-ben változott, így kikerült az emberölés megnevezése a törvényből és így a legnagyobb kiszabható büntetés ideje vált az elévülési idővé. Ebből Kálmán Olga és Harangozó Tamás országgyűlési képviselők is azt a következtetést vonták le, hogy amannyiban a kormánypártok 1012-ben nem módosítják a Btk.-t, akkor

a helyzet most egyértelmű lenne.

Valódi Hírek