Friss: Döntött a parlament a Till Tamás-gyilkosság miatt

A házszabálytól is eltértek az ügy fontossága miatt, négyötödös támogatással.

Hétfőn 159 igennel, ellenszavazat nélkül döntött a parlament, kedden már el is fogadhatják az új törvényt. Több politikus is törvénymódosítást kezdeményezett a parlamentben, hogy kegyetlen gyilkosok büntethetősége soha ne évülhessen el.

Hétfőn arról hoztak döntést, hogy rendkívüli eljárásban, négyötödös szavazással

december 17-én kedden már szavazhatnak is a Till Tamás-gyilkosság miatt.

„Azt szeretnénk önöktől kérni, amennyiben úgy gondolják, hogy ebben az ügyben a sittre való gyilkosoknak semmilyen kiskaput nem szabad hagynunk, akkor kérem, hogy támogassák a házszabálytól való eltérést, legyenek legalább ebben egyenesek”

– idézte az index.hu a parlamenti ülésről Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét.

Nem maradhat büntetlenül!

Azért módosítják a Büntető Törvénykönyvet (Btk.), hogy ne évülhessen el egyetlen kegyetlen gyilkosság sem. Mindenkit megrázott, hogy miután megtalálták a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét és kiderült, hogy brutális gyilkosság áldozata lett, alighogy megtalálták gyilkosát, már szabadon is engedték. 16 évesen követte el ugyanis a bűncselekményt így a büntetősége elévült. Az ügyészség döntése nyomán azonban a

férfit mégis letartóztatták és felelnie kell kegyetlen tettéért.

Megelőzendő, hogy bármikor is megtörténhessen, hogy egy gyermek ellen bűncselekményt elkövető gyilkos szabadon távozhasson, az országgyűlésnek több politikus is nyújtott be törvénymódosító-javaslatot.

Több politikus is lépett

Törvénymódosítást kezdeményeztek a parlamentben. A kegyetlen gyilkosság és az ezért járó büntetés elmaradása sokakat felháborított. A helyzet elfogadhatatlan, több politikus is határozottan elmondta véleményét az ügyben.

Szerda reggel elsőként Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke egy videóban hívta fel a figyelmet mérhetetlenül igazságtalan helyzetre. Elmondta, hogy a politikai közösség tagjainak meg kell vitatnia azt, hogy érdemes-e átalakítani azokat a jogszabályokat, amelyek ennek a bűntettnek az elévülését lehetővé tették.

Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője már konkrét törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a Parlamentnek a Büntető Törvénykönyv szigorítására, hogy többé ne történhessen ilyen mérhetetlen igazságtalanság.

Javaslatuk arra irányul, hogy

„a jövőben az ilyen és ehhez hasonló esetek ne fordulhassanak elő, és a 16. életévét betöltött fiatalkorú által elkövetett súlyos bűncselekmények esetében a Büntető Törvénykönyv

zárja ki az elévülés lehetőségét”

– írta a képviselő az indoklásban.

Később Jakab Péter a Nép Pártján elnöke, közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy szerdán reggel írásbeli kérdéssel fordult Orbán Viktorhoz Till Tamás meggyilkolásának ügyében.

Elmondta: egy országot sokkolt a hír, hogy ma Magyarországon egy gyerekgyilkos, miután beismerte tettét, szabadon távozhat a rendőrségről.

Úgy élheti az életét, mintha semmit se tett volna.

A képviselő arról érdeklődött az ügyben, tervez-e a kormány jogszabály-módosítást annak érdekében, hogy egy ilyen szörnyű gyilkosság büntethetősége ne évülhessen el, és a tettes minden körülmények között megkaphassa méltó büntetését.

Közben a Fidesz-frakció is bejelentette, hogy törvénymódosítást kezdeményeznek.

Kocsis Máté frakcióvezető szerint a szokatlan és elfogadhatatlan helyzet azonnali választ kíván, ugyanis szembemegy minden jóérzésű ember erkölcsi elvárásával – írta a mandiner.hu.

Valódi Hírek