Baj van: Összeomlott Budapest egyik legnagyobb kórháza, már a sürgős eseteket sem látják el

Összeomlás a Szent János Kórházban – gépek romlottak el, szakemberek mondtak fel, csövek törtek el.

A budapesti Szent János Kórház az elmúlt hónapban nehéz helyzetbe került. Sorozatos meghibásodások, személyzeti hiány és váratlan helyzetek miatt akadozott az ellátás.

Példátlan összeomlás a Szent János Kórházban

Kis túlzással, ami tudott, elromlott az elmúlt hetekben. Berendezések romlottak el, például a CT-készülék, amely nélkül

napokon keresztül több sürgősségi ellátást sem tudtak elvégezni (!).

Csőtörés is történt, amely miatt szünetelt a betegfelvétel a szülészeten. A traumatológiai osztály pedig a személyzethiány miatt nem tudta fogadni a megszokott betegforgalmat. Volt, amikor az egész traumatológiai ellátás leállt – minderről Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő írt Facebook-oldalán.

Így omlik össze az egészségügy

A helyzetet tovább rontotta, hogy az I. Belgyógyászati osztályon

több szakdolgozó is felmondott.

Ennek következtében betegeket helyeztek át, de olyan is volt, akit hazaküldtek.

Kunetz Zsombor bejegyzésében azt leírta, hogy a János Kórház a budai oldal egyetlen baleseti sérülteket ellátó intézmény Budapesten és a környékén. Hozzátette:

„A Baleseti Osztályt közel 5 milliárd forintból most újították fel. Kiesése egy súlyos sérült számára belátható, halálos következményekkel járhat. A fent nevezett harci csivava (Kunetzs Zsombor itt Menczer Tamásra, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatójára utal – a szerk.) Pest megye 2 számú választókerületének Budakeszinek a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője. Budakeszi fekvőbetegellásának jelentős részét a János Kórháznak kellene biztosítania.”

A kórház állítása szerint minden akut esetet elláttak, akár más intézmények bevonásával. A tervezett műtéteket átütemezték.

(Kunetz Zsombor/Facebook / telex.hu nyomán)

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek