Hírzárlatot rendeltek el az öngyilkossági kísérlet miatt Szegeden.
Több rendőrautó és mentőkocsi is kiérkezett kedden a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolához, ahonnan később eltakarva szállítottak el egy hordágyon fekvő személyt – írta meg a kisalföld.hu.
Felakasztotta magát egy diák a szegedi iskola mosdójában
Közölték, hogy az üggyel kapcsolatban teljes hírzárlatot rendeltek el, ugyanakkor a nyilvánosságra került információk szerint
az iskola egyik diákja a mosdóban öngyilkossági kísérletet hajtott végre.
A délmagyar.hu beszámolója szerint a szülők csak kiszivárgott sajtóhírekből szereztek tudomást arról, hogy az iskolában súlyos incidens történt. A történtekről a portálnak az egyik diák is beszámolt.
„Észrevettük, hogy sok rendőr és mentő érkezett az iskolához, majd elhúzták a függönyöket, hogy ne lássuk, mi történik. Többen sírtunk, mert azt hittük, hogy mi tettünk valami rosszat. Nagyon meg voltunk ijedve”
– mondta a felsős diáklány, hozzátéve, a gondnok, Zsolti bácsi talált rá a felsős fiúra, aki a mosdóban egy kölcsönkért menzakártyával akasztotta fel magát.
Szegeden mindenkit megrázott az öngyilkossági kísérlet által érintett diák cselekedete
„Az egyik kollégám hívta fel a figyelmemet a hírekre.
Furcsának tartom, hogy így kellett megtudnunk, mi történt.
Akik nem olvasták a híreket, azok számára úgy tűnhetett, hogy ez is csak egy átlagos nap. Természetesen tudtam, hogy a lányom nem érintett, de amíg nem találkoztam vele, aggódtam”
– mondta az egyik lány édesanyja.
A fiú állapotáról egyelőre nem lehet tudni semmit. A diákoknak nem adtak tájékoztatást arról, hogy a történtek bármilyen hatással lennének az iskola működésére, így szerdán a szokásos munkarend szerint folytatódik a tanítás – írták.
Ha úgy érzed segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévő 24 év alattiaknak rendszeresített, ingyenesen hívható 116-111 telefonszámot (országosan hívható napi 24 órában, körzetszám nélkül, névtelenül és ingyenesen)!
Ha 24 éves elmúltál, akkor keresd a Kék Vonal felnőttek számára fenntartott segélyvonalát, a 116-000-át. Az alapítványt online is eléred a www.kek-vonal.hu weboldalon keresztül, ahol az anonim chatszobában vagy e-mail felületen írásban is kérhetsz segítséget.
Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned, vagy keresd meg a Kék Vonal Alapítványt online.